Friedrich Merz az új német kancellár. Fotó: Friedrich Merz hivatalos FB.

Friedrich Merz az új német kancellár

Európa

Második nekifutásra megválasztották kancellárnak Friedrich Merz német kereszténydemokrata politikust kedden délután a berlini parlament alsóházában. A konzervatív uniópártok és a szociáldemokraták jelöltje 325 szavazatot kapott a 630 tagú Bundestagban.

“Köszönöm a bizalmat és elfogadom a választást” – jelentette ki Merz Julia Klöckner parlamenti elnök erre vonatkozó kérdésére felelve.

A szavazás után a kancellár letette hivatali esküjét.

“Esküszöm, hogy erőmet a német népnek fogom szentelni, hasznát növelni fogom, a kárt pedig elhárítom tőle, az alaptörvényt és a szövetségi törvényeket megőrzöm és megvédem, kötelességeimet pedig lelkiismeretesen teljesíteni fogom és igazságos leszek mindenkivel” – mondta.

A katolikus politikus esküjét az “Isten engem úgy segéljen” szabadon választható formulával zárta, amelyet elődje, a szociáldemokrata Olaf Scholz, aki kilépett az egyházból, 2021-es eskütételénél elhagyott.

Frank-Walter Steinmeier német államfő időközben ki is nevezte kancellárnak.

“Apró késéssel ugyan, de annál szívélyesebb jókívánságom a megválasztásához. Részemről sok sikert kívánok ahhoz, ami ön előtt áll” – mondta Steinmeier, mielőtt felolvasta volna a kinevezési okiratot.

Az első szavazási körben nem sikerült megválasztani kedden Merzet Németország új kancellárjának. A kancellárjelölt 310 támogató voksot kapott a titkos szavazáson a 630 tagú Bundestagban, ahol az első körben 621 szavazatot adtak le. A megválasztásához a törvényhozók abszolút többségének támogatása, vagyis 316 voks kellett volna.

Németország második világháború utáni történelmében nem volt példa arra, hogy a kancellárjelöltnek az első szavazáson ne sikerüljön megszereznie a szükséges abszolút többséget.

Merz kabinetje 17 miniszterének kinevezése és beiktatása is kedden várható. A koalíciós megállapodásnak megfelelően a kormányban hét-hét miniszteri poszt jár a kereszténydemokratáknak és a szociáldemokratáknak, míg a Keresztényszociális Uniónak (CSU) három.

Az alkancellári teendőket a szociáldemokrata Lars Klingbeil veszi át, aki pénzügyminiszter is lesz.

(MTI)

Fotó: Friedrich Merz hivatalos Facebook-oldala