A horvát elnök szerint a Krím félsziget soha többé nem lesz ukrán terület

Európa

A Krím félsziget soha többé nem lesz Ukrajna része, Koszovót pedig “elrabolták” Szerbiától – mondta Zoran Milanovic horvát államfő hétfőn újságíróknak Petrinjában, a litvániai NATO-misszióba induló 3. horvát kontingens búcsúztatóján.

Milanovic világossá tette: továbbra is ellenzi, hogy halálos fegyvereket küldjenek Ukrajnába, mert az nem segíthet a háború befejezésében. Az államfő úgy vélte, hogy Oroszország Koszovó példájára fog hivatkozni,”mert cinikus”. “Ki annektálta Koszovót? A nemzetközi közösség és mi. Elvették Szerbiától. Ez nem is annexió, ez rablás, egy területrész kivonása Szerbiából – fogalmazott az elnök, hozzátéve: nem Koszovó kérdéséről beszél, hanem a teljes koncepcióról, amely szerint egyesek azt hiszik, joguk van mindenhez, ha az megfelel nekik, de ha más teszi, akkor az “bűncselekmény”.

Az államfő hangsúlyozta: “egyértelmű, hogy a Krím soha többé nem lesz Ukrajna” része, és Horvátországnak a humanitárius segélyek küldésén, valamint az orosz agresszió elítélésén túl nem kellene részt vennie ebben a konfliktusban. Milanovic mélyen elítélte és erkölcstelennek nevezte, amit a Nyugat tesz az ukrajnai háborúval kapcsolatban.

“Mi a cél? Az orosz kormány megdöntése? A német tankok méginkább homogenizálják az oroszokat. Ez közelebb hozza őket a kínaiakhoz” – mondta Milanovic. “Humanitárius segítségnyújtás és az agresszió elítélése igen, de bármi másban való részvétel halálosan veszélyes” – szögezte le. Szavai szerint “2014 óta figyeljük, hogy valaki provokálja Oroszországot, hogy kirobbantsa ezt a háborút. Kirobbant. Elmúlt egy év, és mi csak most beszélünk a tankokról. Minden német tankot oda küldünk, mert az orosz tankok kiégtek. De ezeknek is az lesz a sorsa” – mutatott rá Milanovic.