Ursula von der Leyen

Kollegialitás, átláthatóság és hatékonyság: ezt szolgálják az Ursula von der Leyen vezette Bizottság munkamódszerei

Európa

Az Ursula von der Leyen vezette Európai Bizottság tagjai ma tartották a testület első hivatalos ülését. Ebből az alkalomból von der Leyen elnök bemutatta, milyen munkamódszereket követ majd a Bizottság a következő öt évben. A munkamódszerek mindenekelőtt azt hivatottak elősegíteni, hogy a testület a kollegialitás, az átláthatóság és a hatékonyság jegyében végezze a munkáját.

A biztosok közösen hozzák meg döntéseiket. A döntéshozatal során a Bizottság minden tagja egyenrangú egymással, és egyforma mértékben elszámoltatható a meghozott döntésekért, melyeket mindegyiküknek magukévá kell tenniük és meg kell védeniük. Von der Leyen elnök hat biztosi csoportot hozott létre az általa vezetett Bizottság legfontosabb céljaként meghatározott hat politikai prioritás mentén, melyek a következők: európai zöld megállapodás kidolgozása, a digitális korra felkészült Európa megteremtése, az emberközpontú gazdaság kiépítése, az európai életmód előmozdítása, Európa globális szerepének erősítése, valamint az európai demokrácia megerősítése.

A munkamódszerek számos újítást tartalmaznak a Bizottság működése – ezen belül az ügyvezető alelnökök, a külügyi és biztonságpolitikai főképviselő/alelnök, az alelnökök és a biztosi csoportok szerepe – tekintetében. Az Európai Bizottság történetében most először lesz külön előkészítő csoport felelős a Bizottság külügyi vonatkozású tevékenységeinek összehangolásáért. Az új külső koordinációs csoport (Group for External Coordination, EXCO) tagjai heti rendszerességgel meg fogják vitatni az aktuális nemzetközi kérdéseket, és egyebek mellett összehangolják, milyen álláspontot képviseljen a Bizottság a nemzetközi fórumokon, illetve csúcstalálkozókon. Végezetül az új munkamódszerek a Bizottság digitális átalakulását is elő hivatottak segíteni, aminek köszönhetően az új testület papírmentesen fogja végezni a munkáját.