Szeged, Szegedi Tudományegyetem, SZTE, Magyar Sajtó Napja, sajtóreggeli, Sajtófotók a Szegedi Tudományegyetemről, kiállítás, egyetem

Sajtófotó-kiállítással és közönségszavazással ünnepli a magyar sajtó napját az SZTE

Egyetem

A magyar sajtó napja alkalmából különleges tárlattal és egy egyedülálló cikkgyűjteménnyel köszöntötte az újságírókat a Szegedi Tudományegyetem. Az érdeklődők április közepéig voksolhatnak az elmúlt év legnépszerűbb egyetemi történeteire.

A Szegedi Tudományegyetem Nemzetközi és Közkapcsolati Igazgatósága (SZTE NKI) hagyományos sajtóreggelivel és programismertetővel egybekötött ünnepséget tartott március 11-én, tisztelegve 1848. március 15. öröksége és a szabad sajtó előtt. Az eseményen Prof. Dr. Zakar Péter nemzetközi és közkapcsolati rektorhelyettes nyitotta meg azt a sajtófotó-kiállítást, amely az egyetem Dugonics téri épületének átriumában kapott helyet.

Pillanatképek és történetek

A tárlaton Kovács-Jerney Ádám és Sahin-Tóth István fotográfusok munkái láthatók, amelyek az elmúlt egy év legfontosabb egyetemi pillanatait, tudományos sikereit és meghatározó arcait örökítették meg. A képek mellett azonban idén egy rendhagyó kiadvány is bemutatkozott: a „Szerkesztőségi kedvencek” cikkgyűjtemény.

A válogatásba az SZTE NKI kommunikációs szakemberei és gyakornokai gyűjtötték össze azokat az írásokat, amelyekre a legbüszkébbek, vagy amelyek a legélénkebb beszélgetéseket váltották ki a szerkesztőség falai között. A csokorba szedett 20 írás között mélyinterjúk, helyszíni riportok és sorsfordító tudományos hírek egyaránt szerepelnek.

Az olvasók döntenek

Az egyetem idén a közönséget is bevonja az ünneplésbe. A „Szerkesztőségi kedvencek” közül az olvasók választhatják ki a „közönségkedvencet”. Szavazni a kiállítás helyszínén kihelyezett füzetben, vagy az SZTE közösségi médiafelületein lehet a cikkek lájkolásával.

A sajtófotó-kiállítás és a szavazás 2026. április 10-ig érhető el az egyetem központi épületében.

Mi várható még az SZTE-n?

Az ünnepségen Hegedűs-Varga Krisztina közkapcsolati igazgatóhelyettes felvázolta a tavaszi szezon kiemelt eseményeit is:

  • Március 25.: „Nem a kard, hanem a kultúra” – konferencia Klebelsberg Kuno emlékére.

  • Tudományos versenyek: Jakucs László Nemzetközi Földrajzverseny és a doktoranduszoknak szóló CSCS konferencia.

  • Kulturális programok: Nemzetközi est az orvostudományi karon és Krasznahorkai László munkásságához kapcsolódó események a BTK-n.

(SZTE)

Fotó: Frank Yvette