Az SZTE mérnökhallgatói nyerték a XXX. Ajtonyi István Irányítástechnikai Programozó Versenyt.

Az SZTE mérnökhallgatói nyerték a XXX. Ajtonyi István Irányítástechnikai Programozó Versenyt

Egyetem

A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Mérnöki Karának hallgatói történelmi sikert értek el a XXX. Jubileumi Ajtonyi István Irányítástechnikai Programozó Versenyen. A WolfraMKarbid csapat, melynek tagjai Apró Fanni, Kormány Tibor és Molnár Géza mechatronikai mérnök MSc-hallgatók, az első helyen végzett a rangos megmérettetésen.

A 2025. április 22–24. között az Óbudai Egyetem Tavaszmező utcai épületében megrendezett versenyen az SZTE két csapata is megmérkőzött a legjobb PLC programozói címért. A versenyen 23 csapat indult Magyarország, Vajdaság és Erdély neves egyetemeiről. Az SZTE Mérnöki Karról a WolfraMKarbid mellett a Gépfarkasok csapata is részt vett a megmérettetésen.

A győztes WolfraMKarbid csapat tagjai egy Siemens safety PLC-t és egy Beckhoff képzést nyertek. A csapatot Csikós Sándor készítette fel, aki elmondta, hogy a verseny 30 éves történetében ez az első alkalom, hogy a Szegedi Tudományegyetem csapata győzött.

Az SZTE Mérnöki Kar másik csapata a Gépfarkasok, melynek tagjai mechatronikai mérnök BSc-hallgatók. Ők a 17. helyen végeztek. A csapat tagjai: Hasulyó Krisztián, Lengyel Tamás és Ruppert Péter. Felkészítő tanáruk az SZTE Mérnöki Kar részéről Bálint Ádám volt. Nyereményül egy Mitsubishi robotos képzést tudhatnak magukénak.

A sikeres felkészülés kulcsa

Csikós Sándor, az SZTE Mérnöki Kar Mechatronikai és Automatizálási Intézetének munkatársa elmondta, hogy a győztes csapat felkészülése már a tavalyi verseny után elkezdődött, mivel Kormány Tibor és Apró Fanni az előző évi csapat tagjai is voltak. A Gépfarkasok csapatának új tagokat kellett toborozni, akik lelkesen jelentkeztek, és megkezdték a felkészülést a Műszaki programozás versenyfelkészítő labor keretein belül, majd a tavaszi félévben a PLC-programozás 1. kurzust is felvették.

A Műszaki programozás versenyfelkészítő labor minden évben elérhető az érdeklődő hallgatók számára. A csapatok heti rendszerességgel legalább négy órát készültek az egyetemen, és távoli eléréssel hétvégén is hozzáfértek a szükséges eszközökhöz. A felkészülés során nagy hangsúlyt fektettek a csapattagok közötti kommunikációra és az egyéni szerepek megtalálására is.

A verseny menete és kihívásai

A háromnapos verseny során a csapatoknak elméleti és gyakorlati feladatokat kellett megoldaniuk. Az első napon egy 60 kérdésből álló elméleti tesztet kellett teljesíteniük 80 perc alatt. A második és harmadik napon gyakorlati feladatok következtek: egy robotkar és egy kemencés megmunkálóállomás, valamint egy palettázó gép programozása. A gyakorlati feladatok megoldására 5-5 óra állt rendelkezésre, és a csapatok csak kétszer próbálhatták ki a megoldásukat a gépeken.

– A legnagyobb kihívást a tesztelési korlátok jelentették: az 5 óra munkára szánt időt két tesztelési lehetőség vágta három részre. A tesztelési időpontokat úgy sorsolták ki, hogy aki kedvezőtlen időpontot kapott egyik nap, a következőn egy kedvezőbbet kapott. Aki a végén tesztel, csak körülbelül 10 percet kap a hiba javítására, aki pedig az elején, az hosszú ideig dolgozik visszajelzés nélkül. Ilyenkor dönteni kell, hogy félkész, de működőképes megoldást tartanak meg, vagy a teljes megoldásra törekednek, kockáztatva, hogy lehet, hogy nem lesz idő újabb tesztre, és esetleg elrontják a meglévőt. Ez komoly stratégiai készségeket igényelt, és nem szabadott analízis-paralízisbe esni. A sok gyakorlásnak köszönhetően a csapat tagjai bíztak a kódjukban; ahogy egyikük megjegyezte: „Ennek itt működnie kell!” A feladatok apró, logikus lépésekre bontása pedig biztosította a sikeres végrehajtást – mesélt a megmérettetés kihívásairól a győztes csapat felkészítője, Csikós Sándor.

A jövő évi verseny

A verseny helyszíne évente változik. A Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Kara vállalta a következő, 2026-os verseny szervezését, így a bajnokcsapat hazai pályán védheti meg címét. A szervezők a versenyzőket háromnapos eseménnyel, elméleti és gyakorlati feladatokkal, valamint szegedi vendégszeretettel várják. A Szegedi Tudományegyetem büszke hallgatói kiemelkedő teljesítményére, és gratulál a győztes csapatnak, valamint felkészítőjüknek.

(SZTE)

Fotó: Csikós Sándor