Sándorfalva, húsvét, tojás, tojás festés, kézműves foglalkozás, táncház

Monopoly szociológus módra, nemzetközi táncest, mozi – rekordszámú programmal készül a szegedi bölcsészkar a Kutatók éjszakájára

Egyetem

Közel 90 programmal készül az SZTE Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar a Kutatók éjszakájára, amelyhez az intézmény szeptember 27-én, pénteken csatlakozik. A délutántól egészen éjszakáig nyúló rendezvény során a programok széles palettája elérhető lesz: kicsiktől a nagyokig mindenki találhat a maga számára izgalmas lehetőséget a kar Egyetem utcai főépületében vagy a Szent-Görgyi Albert Agórában. A programok minden esetben ingyenesek, néhány viszont regisztrációhoz kötött.

Az egyetem mintegy 400 programja közül 89-et a bölcsészkar egységei szerveznek: a tanszék oktatói, hallgatói és dolgozói kínálnak érdekes és nem mindennapi foglalkozásokat mindenkinek, az óvodáskorúaktól egészen a szépkorú érdeklődőkig. Történelem, régészet, filmtudomány, nyelvészet, néprajz és még számos tudományterület mutatja meg, mivel is foglalkozik egy bölcsész vagy társadalomtudós a mindennapokban.

A nap során részt lehet venni nyelvi kísérletben, történelmi szerepjátékban, lehet mozizni, társasjátékozni, táncolni, de akár még Pompeii híres kenyerét is megkóstolhatják a tudásra éhezők. Aki inkább a passzívabb időtöltés híve, hallgathat előadást a mágikus ókorról, a tanulást segítő digitális alkalmazásokról, a mamutokról, az emojikról és a ChatGPT-ről is.

Nem kell messzire sem menni a jobbnál jobb programokért: a legtöbb ugyanis az Egyetem utcai főépületben (Egyetem u. 2.) lesz, néhány pedig a Szent-Görgyi Albert Agórában kap helyet.

A főépületbe érkezők egy játékban is részt vehetnek, ugyanis a szervezők 16:00 és 22:00 óra között a belépéskor térképet, programfüzetet és útlevelet osztanak majd a vendégeknek. Utóbbi kapcsán a feladat, hogy a résztvevők pecséteket gyűjtsenek a programokon, majd részt vegyenek a kar által meghirdetett sorsolásokon. A szerencsések egy ajándékcsomaggal térhetnek majd haza az este végén.

A rendezvény részletei a Facebook-eseményben elérhetők, a BTK programlistája pedig a Kutatók éjszakája központi honlapján olvasható.

(SZTE BTK)

Fotó: Frank Yvette