Országos érdeklődés a debreceni módszer iránt

Egyetem

Már Szegedről és Pécsről is érdeklődnek a debreceni Láthatatlan Iskola módszerei iránt. Ezekkel ugyanis jelentősen javítható az átmeneti otthonokban élő gyermekek tanulmányi eredménye. Az iskola egy speciális mentorprogram révén segíti a gyerekeket.

A Láthatatlan Iskola egyik legfontosabb célja, hogy mentorok bevonásával javítsa az átmeneti otthonban élő gyermekek tanulmányi eredményeit és fejlessze a képességeiket. A mentorok kapcsot jelentenek a gyermekek és a pedagógusok között, kiegészítve és segítve utóbbiak munkáját. A Láthatatlan Iskola program keretében Debrecenben jelenleg 7 intézményben (családok és gyermekek átmeneti otthonai) csaknem 100 fiatalt mentorálnak. Az érdeklődést és a sikert jelzi, hogy az érintett otthonokban élő fiatalok 95 százaléka már bekapcsolódott a mentorprogramba. A gyerekeket összesen 60 mentorált segíti. A részvétel mind a mentorok, mind a mentoráltak részéről önkéntes.

A mentorprogram sikerét az is mutatja, hogy az abban részt vevő fiatalok tanulmányi eredménye átlagosan csaknem fél osztályzattal javul, de (egyéntől függően adott esetben ennél jóval jelentősebben) és körükben szinte egyáltalán nem fordul elő bukás – ismertették a pozitív eredményeket Guba Vanda és Juhász Flóra, a Láthatatlan Iskola mentorai a Debreceni Egyetemen tartott beszámolójukon. A szakemberek hozzátették: a tanulmányi átlag javulása mellett komoly lelki fejlődésen és szemléletformáláson is átmennek a fiatalok, akiknek pozitív irányban változik a tanuláshoz való hozzáállása. A viselkedésváltozás és a beszédkészség fejlődése különösen szembeötlő a nyári táborokban – jegyezték meg a mentorok. A legjobban teljesítő mentoráltak számára lehetőség nyílik, hogy tehetséggondozó programba is bekapcsolódjanak.

Mentornak bárki jelentkezhet, aki elmúlt 18 éves, és szeretné támogatni az átmeneti otthonokban élő fiatalok tanulmányait. A toborzás során felmérik, hogy melyik mentorjelölt milyen területhez ért leginkább, és mit szeretne tanítani. Ha alkalmasnak bizonyul, akkor összepárosítják őt egy mentorálttal, akinek hetente legalább egy foglalkozást kell tartania. A mentoroknak kétnapos képzésen is részt kell venniük, amely során pedagógusok és gyógypedagógusok készítik fel őket, illetve a mentorok megosztják egymással a jó tapasztalatokat. Mentornak elsősorban egyetemisták jelentkeznek, de nyugdíjas pedagógusok is vannak közöttük.

A Láthatatlan Iskola célja, hogy a mentorprogramot Debrecen egészére kiterjessze, valamint, hogy franchise-rendszerben országszerte elindulhasson a kezdeményezés. Eddig Pécsről és Szegedről is jelezték érdeklődésüket a debreceni módszer iránt. További cél, hogy a mentoráltaknak intézménylátogatásokat is szervezzenek, hogy közvetlen tapasztalatokat szerezhessenek az őket érdeklő cégekről és oktatási intézményekről.

Kenyeres Attila