A Szegedi Tudományegyetem is részt vesz az európai felsőoktatás jövőjének alakításában

Egyetem

A Szegedi Tudományegyetemet is beválasztotta az Európai Bizottság azon 17 felsőoktatási intézmény közé, amelyek az első „európai egyetemi” szövetségek részét képezik. Ezen intézmények révén az európai felsőoktatás vonzóbbá válik, fokozódik az intézmények, a diákok és a dolgozók közötti együttműködés. Az SZTE az európai egyetemek élvonalába tartozó négy partnerintézményével a globális egészség kihívásaira keresi a választ.

A QS világrangsora szerint a legjobb magyar egyetemként számon tartott Szegedi Tudományegyetem is bekerült azon 17 felsőoktatási intézmény közé, amelyek az Európai Unió 24 tagállamának bevonásával működő, úgynevezett „európai egyetemek” létrehozására irányulnak. Az 54 beérkezett pályázatból 26 független külső szakértő – többek között az Európai Bizottság által kinevezett rektorok, professzorok és kutatók – értékelése alapján választották ki a legjobbakat.

A világ legjobb egyetemeinek top 2 százalékába tartozó SZTE a Paris-Saclay Egyetemmel, a Lundi Egyetemmel, a Portói Egyetemmel és a müncheni Ludwig Maximillian Egyetemmel konzorciumban adta be a European University Alliance for Global Health (EUGLOH) pályázatot, amely az elkövetkező 3 évre nyert támogatást a „European Universities” Erasmus+ programban. Az európai egyetemek élvonalába tartozó öt partner közötti együttműködés lehetőséget teremt az Európai Unión belül egy újfajta egyetemi struktúra létrehozására, a hallgatók, a doktoranduszok, a dolgozók és a kutatók mobilitására, közös tanterv vagy modulok kidolgozására. A rugalmas tantervek az európai diploma megszerzése mellett lehetővé teszik majd a diákok számára, hogy tanulmányaikat személyre szabják: megválaszthatják például, melyik partnerintézményben és mikor folytatják tanulmányaikat. A program tematikája a globális egészség, ehhez a témához az egészség értéklánc mentén a Szegedi Tudományegyetem minden kara csatlakozhat, mind az oktatás, mind a partner egyetemekkel indítandó új kutatási programok területén.

Az „európai egyetemek” olyan, EU-szerte működő felsőoktatási intézményeket tömörítő transznacionális szövetségek, amelyek közös hosszú távú stratégiával rendelkeznek, és előmozdítják az európai értékeket és identitást. A kezdeményezés célja, hogy érezhetően növelje az egyetemi hallgatók és dolgozók mobilitását, és javítsa az európai felsőoktatás minőségét, befogadóbbá és versenyképesebbé téve azt. A kiválasztott európai egyetemek égisze alatt az EU számos intézménye fog tevékenykedni, alkalmazott tudományokat oktató egyetemektől, műszaki, képzőművészeti egyetemektől kezdve tudomány- és kutatóegyetemekig.