Tanévkezdés a Debreceni Egyetemen

Egyetem

Neptun kód, DEKa-kártya, gólyatábor, beiratkozás, tantárgyfelvétel, tanévnyitó – számtalan teendő vár tanévkezdésig az egyetem első éves hallgatóira.

Az idei általános felvételi eljárásban 6278 diák nyert felvételt a Debreceni Egyetemre, amivel második az országos rangsorban az intézmény. Alapképzésre 3679, mesterképzésre 1131, osztatlan képzésre 743, felsőoktatási szakképzésre pedig 725 diák került be, állami ösztöndíjasként 5189, önköltségesként 1089 hallgató. Így összességében csaknem harmincezer – köztük több mint négyezer külföldi – hallgató kezdi meg a tanévet szeptemberben.

A felvételi határozatot, illetve a beiratkozással kapcsolatos tudnivalókat – egy link formájában – már minden első éves megkapta elektronikus és postai úton egyaránt. Ezen az oldalon a hallgatók minden szükséges adminisztrációt lépésről – lépésre elmagyarázva tudnak megtenni.

– A legtöbb első évesnek valószínűleg még nem érkezett meg postán az értesítő, és már mindent elintézett elektronikus úton. Ez abból is látszik, hogy öt nap alatt több mint négyezer DEKa kártyát igényeltek a leendő hallgatóink – tájékoztatott Végső János, Hallgatói Adminisztrációs Központ (HAK) főtanácsosa.

A HAK ugyanis külön e-mailben elküldött minden diáknak egy Neptun-kódot, mellyel hálózati azonosítót (eduID) kell készíteniük az egyetemi elektronikus rendszerek használatához. A hálózati azonosító regisztrációja után minden diáknak ingyenes egyetemi kártyát kell igényelnie fotójának feltöltésével és egyben létrejön a hallgató saját egyetemi email címe, ahová az intézmény a hivatalos értesítéseket küldi. A levelezési szolgáltatás mellett minden elsőéves ingyen letöltheti az Office365 Academic A2 Student csomagot is.

Van azonban olyan teendő is, amit nem lehet, vagy nem érdemes elektronikusan elintézni: a gólyatábor és a beiratkozás, ami nélkül senki sem lehet igazi egyetemi polgár.

– Augusztus 19-ig még lehet jelentkezni a DE HÖK gólyatáboraiba, melyeket két turnusban: augusztus 29. és szeptember 2., valamint szeptember 5. és 9. között rendezünk meg. A táborban a leendő évfolyamtársak megismerése és a színes programok mellett a tanulmányok megkezdésével kapcsolatos tájékoztatók, illetve hivatalos tennivalók (DEKa kártya kiosztása, szakmai tanulmányi tájékoztatás, idegen nyelvi oktatás, könyvtári beiratkozás, Neptun tájékoztató, tárgyfelvétel stb.) is helyet kaptak – hangsúlyozta Szabó Barbara, a DE HDK Pr- és Sajtóiroda vezetője.

A beiratkozás is a gólyatábor ideje alatt lesz, a választott kartól függően augusztus 30-án, illetve szeptember 6-án, a kari tanulmányi osztályok beosztása szerint. Itt minden első évesnek személyesen kell megjelenni, vagy meghatalmazással megbízni valakit erre a feladatra.

Ezt követően még két fontos dátum maradt a gólyák számára. Szeptember 11-én, vasárnap 11 órakor tartja tanévnyitó ünnepélyét a Debreceni Egyetem a Főnix Sportcsarnokban, ahol az elsőévesek letehetik esküjüket. Szeptember 21-én 19 órára pedig az intézmény minden jelenlegi és egykori hallgatóját, oktatóját, dolgozóját és hozzátartozóit várják egy nagyszabású évindító show-ra. A Debreceni Egyetem első alkalommal rendezi meg a yoUDay-t a Nagyerdei Stadionban, ahol a látványos interaktív programok mellett fellép a Csik Zenekar, Kowalsky meg a Vega, Charlie, Tóth Vera és Vastag Csaba.

unideb.hu