Elégedettek a női futsalosok

Egyetem Sport

Becsülettel helytállt a DEAC fiatalos lendületű női futsal csapata az NB l-ben. A hatodik helyet szerezte meg az újonc alakulat.

Bár 5-4-re kikapott az ötödik helyért kiírt párharc második felvonásán a Debreceni Egyetem együttese az alapszakasz-győztes Tolna otthonában, de a lányok erőn felül teljesítettek.

Sólyom Attila vezetőedző: nagyon jó meccsel búcsúztunk az NB l-es idénytől. Ahogy ígértük, megnehezítettük a Tolna dolgát. Végre gyakorlatilag teljes kerettel tudtunk felállni, de ahogy sajnos az egész szezonban folyamatosan, úgy ezen a találkozón sem kerültek el minket a kisebb-nagyobb sérülések. Nincs okunk a szégyenkezésre, NB l-es újoncként nem lehetünk elégedetlenek a megszerzett hatodik hellyel, bár titkon a legjobb négybe szerettünk volna bekerülni. A lányoknak köszönöm az egész éves munkájukat, jövőre szeretnénk előrelépni, azt gondolom, a kellő alap megvan hozzá. Nyáron kezdjük a felkészülést az új idényre.

Tolna-Mözsi – DEAC 5-4

Presztízs csatát nyert a már bajnok DASE

A labdarúgó megye II északi csoportjának 28. fordulójában a már előző hétvégén bajnokká avanzsált DASE első számú üldözőjével, a Hajdúhadházi FK-val találkozott. Komolyabb tétje már nem volt a mérkőzésnek, ám a játékosok és a csapat presztízsének szempontjából fontos volt, hogy győztesen hagyják el Pöszmet Tibor fiai a DEAC-pálya gyepszőnyegét. Összességében elmondható, hogy egy jól felkészített alakulatot győztek le a debreceni egyetemisták, akik ezzel is bizonyították, hogy nem véletlenül zárják az idei pontvadászatot a tabella élén.

DASE – Hajdúhadházi FK 4-1 (2-1)

Rekkenő hőségben nyert a DEAC ll

A megyei másodosztályú labdarúgó bajnokság déli csoportjának utolsó előtti játéknapján a negyedik helyen tanyázó DEAC II a tizedik Nádudvari SE-t látta vendégül. A 68. percben, 3-3-as eredménynél élesedett a harc, nagy erőket mozgósított a Debreceni Egyetem alakulata a siker érdekében, és meg is lett az eredménye. A hosszabbítás pillanataiban egy szöglet után kipattanó labdát Köstner Tamás vágott a hálóba 18 méterről, mellyel megnyerte a DEAC ll a találkozót.

DEAC II – Nádudvari SE 4-3 (2-1)

Nagy csatát hozott a DEAC–Nyíradony összecsapás

A Hajdú-Bihar megyei első osztályú pontvadászat utolsó előtti fordulójában a Nyíradony VVTK látogatott Sáfár László alakulatához. Kitartó küzdelem jellemezte a találkozót. A félidei 1:2-es eredményt követően a második félidőben a nyíradonyi Barabás Zoltán megkapta második sárga lapját, ami kiállítást vont maga után. Ezután a DEAC extra erőket mozgósítva beszorította a saját kapuja elé az ellenfelet, ám az egyenlítő gól nem jött össze, a lefújást megelőző másodpercekben pedig Furó Zsolt újra kapuba talált.
DEAC – Nyíradony VVTK 1-3 (1-2)

Nemzetközi labdarúgó tornát nyertek az agráros oktatók

Debreceni sikert hozott a Nagyváradi Egyetem szervezésében első alkalommal megrendezett Környezetvédelmi Kupa május 27-én. A jó hangulatú nemzetközi kispályás labdarúgó tornát három gőzelemmel, 15:3-as gólkülönbséggel nyerte a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Karának oktatóiból és kutatóiból álló csapat, amely néhány hónappal ezelőtt sikeresen szerepelt az I. Magyar Agrárkupán is, azóta pedig heti rendszerességgel készült az újabb megmérettetésre.

A második helyet a vendéglátó intézmény, a Nagyváradi Egyetem Környezetvédelmi Kara szerezte meg. A dobogó harmadik helyére a Nagyváradi Erdészeti Hivatal csapata léphetett fel, a negyedik helyezést pedig a Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Karának együttese érte el. A nemzetközi kupát jövőre újra megrendezik Nagyváradon.

A Szertár csapata nyerte az Agrárbajnokságot

Egy híján húsz alakulat nevezett a tavaszi félévben a Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar labdarúgó házibajnokságára. A mérkőzéseket március óta négy csoportban bonyolították a Böszörményi úti campus műfüves pályáján és a Kecskeméti János Sportcsarnokban.

A május 18-ai döntő bronzmérkőzésén a tavalyi győztes Vének formációja küzdött a Fullos Merci alakulata ellen a Sporttudományi Oktatóközpontban. Rendkívül kiegyensúlyozott mérkőzést láthattak a szurkolók, mindkét oldalon megvoltak a helyzetek, melyeket a Vének csapata használt ki eredményesebben, 2:0-ra nyerte a találkozót.

A döntőt a Szertár és a Leverpool játszotta. A most először indult Szertár két gyors gólt szerzett már a legelején, amire még tudott válaszolni a Leverpool. Ezután viszont beindult a gólhenger, a döntő 8-4-gyel ért véget, így a Szertár lett az Agrárbajnokság győztes csapata.

Gólkirálynak Jánosik Gábort, legjobb kapusnak Szvára Mátét, legjobb játékosnak Nagy Attilát, a félév felfedezettjének pedig Lénárt Gergőt választották.

unideb.hu