Tudományos pályázatok hallgatóknak

Egyetem

A Richter Gedeon gyógyszergyár nyílt témapályázatot, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala pedig végzős hallgatóknak diplomadíj-pályázatot hirdet.

Már megkezdett, korai eredményeket is felmutatni képes tudományos kutatási tevékenység támogatására tett közzé kétfordulós pályázati felhívást a Richter Gedeon Nyrt. A pályázat első körben nyílt jellegű, a második fordulóban meghívásos és pénzdíjas, célja a Richterben folyó kutatási tevékenységhez kapcsolható, gyógyszeripari tárgyú, nemzetközi színvonalú innovációk felkarolására, és kutatási eredményeik gyakorlati megvalósításának elősegítése.

A pályázat tárgya már megkezdett és kezdeti eredményeket felmutatni képes új, innovatív kutatási javaslatok kidolgozása elsősorban a demencia, kognitív zavarok és a kóros elhízás központi idegrendszeri folyamatainak vizsgálatával foglalkozó területekről.

A Debreceni Egyetemről pályázók munkájának megkönnyítése érdekében a Kutatáshasznosítási és Technológiatranszfer Központ vállalja a pályázatok összegyűjtését, formai ellenőrzését, az egyetemi aláíratások intézését és a pályaművek határidőben történő benyújtását a Richter Gedeon Nyrt. felé. Bővebb információ a pályázatról.

Ujvári János diplomadíj-pályázat

Az alap- és mesterképzésben részt vevő hallgatók szellemitulajdon-védelmi tudásának bővítése érdekében a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) pályázaton elnyerhető díjat létesít végzős hallgatók részére. Az Ujvári János diplomadíj-pályázat a választott diplomadolgozati témájukhoz kapcsolódva mutatja be a végzős hallgatóknak a szellemitulajdon-védelem szerepét és jelentőségét a mindennapi életben, és olyan tudáshoz juttatja a hallgatókat, amit a későbbiekben munkavállalóként, kutatóként vagy mérnökként is hasznosítani tudnak a saját vagy cégük által fejlesztett megoldások piaci oltalmának és menedzselésének során.

A pályázaton a végzős hallgató az általa készített diplomamunkával/szakdolgozattal tud nevezni, amelyben a választott téma szellemitulajdon-védelmi vonatkozásait tárja fel legalább 10 oldal terjedelemben, illetve olyan diplomamunkával/szakdolgozattal, ami teljesen a szellemitulajdon-védelem valamely kiválasztott kérdésének van szentelve. A pályázat megírását az SZTNH szellemitulajdon-védelmi képzéssel és egyéni szakmai konzulens biztosításával támogatja, aki végigkíséri a hallgatót a dolgozat elkészítésén.

A Debreceni Egyetem hallgatói számára a Technológiatranszfer Központ konzultációs lehetőséget biztosít a témaválasztás és a pályázat összeállítása során, különös tekintettel a szellemitulajdon-védelmi kérdésekre. Tovább részletek a pályázatról.