Képzések az érdeklődés középpontjában

Egyetem

A Gazdaságtudományi Kar és az Állam- és Jogtudományi Kar is nyílt napot tartott január 13-án. A jogászokra új ösztöndíj vár szeptembertől.

Egy nap alatt „diplomát” szerezhettek azok a fiatalok, akik ellátogattak a Gazdaságtudományi Kar (GTK) interaktív nyílt napjára kedden. Az GTKutató oklevél megszerzéséhez az alap- és a mesterszakot, valamint a gyakorlati félévet kellet elvégezni játékos formában a gazdaságtudományok iránt érdeklődő középiskolásoknak.

A szórakoztató feladatokon keresztül (kincskeresés, x-box, gazdasági activity és tabu) a diákok nemcsak tudásukat tesztelhették a gazdálkodástudományok területén, hanem a kar kínálatával és az egyetemi légkörrel is megismerkedhettek. A GTK 4300 hallgatójával a Debreceni Egyetem legnagyobb kara, ahol 8 alap-, 10 mesterszak és 6 felsőoktatási szakképzés közül válogathatnak a felvételizők. Aki most nem tudott eljönni, az sem maradt le semmiről, hiszen január 22-én még egy nyílt napot tart a Gazdaságtudományi Kar a Böszörményi úti campuson.

Az Állam- és Jogtudományi Kar január 13-i tájékoztatóján a felvételi előtt állók az osztatlan, 10 féléves jogász és az igazságügyi igazgatási 6 féléves képzések iránt érdeklődtek, melyek mellett a jogi asszisztens felsőoktatási szakképzést és az európai és nemzetközi jog szakokat is indítja a kar szeptembertől, utóbbit a jogi végzettségű diplomások számára.

Szabadfalvi József dékán a kar bemutatásakor kiemelte, hogy a vidéki jogi karok közül a debrecenin tanulnak a legfelkészültebb, legtehetségesebb hallgatók, amit a felvételizők eredményei alapján tudnak mérni minden évben.

A jogász szakra jelentkezőknek jó hír, hogy kormányzati támogatásból 2016 szeptemberétől az önköltséges képzésben részt vevő hallgatók 15-20%-a, vagyis a legjobb tanulmányi eredményt elérő diákok olyan ösztöndíjat kapnak, ami képes fedezni a tandíj összegét.

A tájékoztatón az is elhangzott, hogy az igazságügyi igazgatási alapszakot elvégző hallgatóknak a diploma megszerzése után lehetőségük nyílik a tanulmányok folytatására jogász szakon – rövidebb képzési idővel.