Az EU aggodalmát fejezte ki az alapvető jogok törökországi megsértése miatt

Világ

Aggodalmát fejezte ki az alapvető jogok törökországi megsértése miatt az Európai Unió pénteken.

Federica Mogherini, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője Brüsszelben pénteken, az EU-Törökország Társulási Tanács ülését követő sajtótájékoztatón azt mondta: az unió elvárja Ankarától, hogy az igazságügyi reformot az EU és az Európa Tanács elvárásai szerint valósítsa meg.

A főképviselő kiemelte: a török kormánynak az EU-csatlakozás iránti elkötelezettségének megfelelő reformokat kell végrehajtania, és arra emlékeztetett, hogy az uniós külügyi tanács korábbi következtetései szerint Törökország távolodik az Európai Uniótól, a csatlakozási tárgyalások pedig megtorpantak.

A nyitott és őszinte párbeszéd elengedhetetlen annak érdekében, hogy a közös érdeklődésre számot tartó területeken, mint például a migráció kezelése és a terrorizmus elleni küzdelem, előremutató lépések történjenek – mondta Federica Mogherini.

Johannes Hahn, az európai szomszédságpolitikáért és csatlakozási tárgyalásokért felelős biztos kijelentette, az unió sajnálatát fejezi ki a civil társadalom lehetőségeinek és mozgásterének egyre növekvő visszaszorítása miatt.
Aggodalomra adnak okot az emberi jogi aktivisták, valamint az újságírók megfélemlítéséről Törökországból érkező hírek – tette hozzá.

Az EU felszólítja Törökországot, hogy sürgősen vonjon vissza minden olyan intézkedést, amely negatívan befolyásolja az igazságszolgáltatás függetlenségét, a jogállamiságot és az alapvető szabadságjogokat – mondta.
Johannes Hahn aláhúzta, az unió továbbra is határozottan elítéli a 2016. július 15-ei katonai puccskísérletet, azonban a jogorvoslati rendszer fontosságát hangsúlyozza azok számára, akiket az azóta hozott intézkedések széles körű és kollektív jellege indokolatlanul negatívan érintenek.

Elmondta, az EU üdvözli az ENSZ arra irányuló erőfeszítéseit, hogy folytassák a tárgyalásokat Ciprus újraegyesítéséről.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.