Eurostat: Magyarországon mintegy 147 ezer ember dolgozik kulturális területen

Világ

Az Európai Unióban mintegy 8,7 millió ember, a munkavállalók 3,8 százaléka dolgozik kulturális területen, vagy foglalkozik a szektorral kapcsolatos tevékenységgel. Magyarországon mintegy 147 ezer ember dolgozik a kultúrát érintő területek egyikén – derült ki az unió statisztikai hivatalának (Eurostat) hétfőn közzétett adataiból.

Az Eurostat 2012-es és 2017-es adatokat összevető jelentése szerint az uniós tagállamok között nagyon eltérő a kultúra különböző területein – egyebek mellett a művészeti és szórakoztató ágazatban, a könyvtárakban, levéltárakban, múzeumokban és egyéb kulturális intézményekben, könyv-, folyóiratoknál és egyéb kiadói, illetve zenei területen – dolgozók létszáma és aránya.

Míg a legalacsonyabb adatok Romániából érkeztek, ahol a munkavállalók 1,6 százaléka dolgozott ezen a területen, addig Észtországban 5,5 százalékban helyezkedtek el a kultúrát érintő szektorokban. Az uniós tagállamok legtöbbjében 3-5 százalék között mozgott a területen foglalkoztatottak száma.

A jelentés szerint 2017-ben az unió egészében 544 ezerrel több “kulturális munkahely” volt, mint 2012-ben, ugyanakkor relatív értelemben nem volt növekedés, ugyanis az arányszám ugyanolyan szinten maradt, a teljes foglalkoztatás 3,8 százalékát tette ki.

Kiemelték, hogy a legtöbb állás kulturális területen – 550 ezer – az Egyesült Királyságban létesült a két vizsgált év adatai szerint. A növekedés mintegy 30 százalékos volt – jegyezték meg.

A férfiak 2017-ben is nagyobb arányt, 54 százalékot képviseltek az EU munkaerőpiacán, mint a nők. Arányuk a kulturális foglalkoztatásban is magasabb, szintén 54 százalékos volt uniós szinten. A nemek aránya azonban országonként eltéréseket mutat, 2017-ben tíz olyan ország volt, ahol a kulturális szektorban magasabb volt a nők aránya, mint az összfoglalkoztatottak között. E tekintetben a felmérés a legnagyobb arányt – mintegy 60 százalékot – a balti országokban mutatott – jegyezték meg.

A felmérésből kiderült az is, hogy az EU-ban összesen 1,6 millió 15 és 29 év közötti fiatal dolgozott kulturális területen 2017-ben. Arányuk az összes kulturális tevékenységet végző 18 százalékát tette ki, és nagyon közel állt a korcsoport teljes foglalkoztatásban való 19 százalékos részvételéhez.

A kimutatás szerint Magyarországon a foglalkoztatottak mintegy 3,3 százaléka dolgozott a kultúra valamely területén, amely mintegy 147 ezer embert jelentett 2017-ben. Ezzel Magyarország mindössze Romániát, Szlovákiát, Bulgáriát, Portugáliát és Görögországot előzte meg az Európai Unióban.

A magyar adatok számszerűen emelkedő tendenciát mutatnak a 2012-es felméréshez képest, amikor 143 ezren dolgoztak a szektorban, amely akkor az összes munkavállaló 3,7 százalékát tette ki – közölte az uniós statisztikai hivatal.