Kigyulladt két hajó a Kercsi-szoros közelében, legalább tíz ember meghalt

Világ

Kigyulladt két teherhajó a Kercsi-szoros közelében, a balesetben legalább tízen életüket vesztették – közölte hétfőn az orosz tengeri és folyami hajózásért felelős ügynökség (Roszmorrecsflot).

Az egyik hajón, egy gázszállítón robbanás történt, miközben üzemanyagot szivattyúztak át róla a másikra. A két, tanzániai zászló alatt hajózó járművön 31 főnyi, török és indiai állampolgárságú személyzet tartózkodott.

Az Interfax úgy tudja, hogy 14 embert élve sikerült kimenteni, 7 ember sorsa ismeretlen. Helyszíni értesülések szerint több matróz a vízbe ugrálva próbált meg elmenekülni a hajókról. A mentés még tart, abban mintegy tíz hajó vesz részt.

Hivatalos közlés szerint a baleset nem akadályozza a hajózást a Kercsi-szorosban.

A térségben, a Fekete-tengeren, a Kercsi-szoros közelében, az Ukrajnától 2014-ben elcsatolt Krím félsziget partjaitól 13-14 tengeri mérföldre november 25-én orosz-ukrán haditengerészeti incidens történt. Az orosz parti őrség tüzet nyitott három kisebb ukrán hadihajóra, amelyeket elfoglalt, az elfogott 24 főnyi legénység ellen pedig tiltott határátlépés címén eljárást indított.