EP: megengedhetetlen egy “másodosztályú” EU-tagság kialakulása

Világ

Az Európai Parlament (EP) megvizsgálta az európai uniós tagállamok integrációjának eltéréseit, és állásfoglalást fogadott el, amely szerint megengedhetetlen egy úgynevezett “a la carte Európa”, amelyben minden tagállam csak a közös szabályok egy részét tekinti magára kötelezőnek, valamint egy másodosztályú tagság kialakulása – közölte az uniós parlament csütörtökön.

A tájékoztatás szerint az EP strasbourgi plenáris ülésén 446 szavazattal, 138 ellenszavazat és 19 tartózkodás mellett elfogadott, nem törvényerejű állásfoglalásban a képviselők szerint a tagállami integráció eltérő mértéke elfogadható, mivel egyes európai kezdeményezések elindításakor csak a rugalmasság biztosításával vihető tovább az integrációs folyamat.

Elutasították ugyanakkor, hogy az eltérő mértékű integráció az unió jövőjére nézve lehetőséggé vagy stratégiai prioritássá váljon.

Az uniós parlament a tagállamok eltérő formát öltő és különböző mélységig ható integrációjának céljából az uniós szerződések felülvizsgálatát javasolta.

A felülvizsgálat során véleményük szerint erősíteni kell, hogy a “kívülmaradási” modell helyett a “részvételi” modell irányába mozduljon a jogalkotás, amelynek hiányát Nagy-Britannia uniós tagságának megszűnése (Brexit) példázza leginkább.

A képviselők aláhúzták, hogy az integráció érdekében a tagállamoknak teljes mértékben tiszteletben kell tartaniuk az uniós alapértékeket és a jogállamiságot. E téren a tagállamok között semmilyen eltérés nem fogadható el, ugyanakkor valamiféle partnerségi formát biztosítani kell az olyan országok számára, amelyek nem akarnak vagy nem tudnak teljes mértékben megfelelni az elsődleges uniós jognak – rögzítették.

A meglévő különbségeket az európai projekt hasznára kellene fordítani ahelyett, hogy a folyamat veszélybe sodorja az uniót – figyelmeztettek a képviselők.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.