Csütörtökön kezd a Loki, és az utánpótlás is munkához lát

Sport

A DVSC-TEVA játékosai néhány napig még élvezhetik a szabadságukat. Igaz, péntek óta egyéni terv alapján már mindenkinek el kellett kezdeni egy edzésprogramot, ami elsősorban futásból, biciklizésből és erősítésből áll.

A csapat tagjai január 8-án találkoznak. Az első két napon főleg tesztek és orvosi vizsgálatok lesznek, majd megkezdődik a téli alapozás.

Az utánpótlás csapatok is elkezdik a munkát jövő héten. Az U21 és az U17 már az első napokban munkához lát, majd fokozatosan csatlakozik a többi korosztályos együttesünk is, vagyis lassan újra benépesül a pallagi edzőközpont.