Saját házát rendezte be a lopott dolgokkal

Rendőrség

A Szentesi Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát azzal a helybeli férfival szemben, aki munkáltatója tanyájáról egyebek mellett laminált parkettát, szarvas trófeát és vetőmagot is lopott.

A megalapozott gyanú szerint a férfi 2018 novembere és 2019. március 19-e között jutott be az árpádhalmi ingatlanba. Mivel korábban dolgozott a tanyán, tudta, hogy hol tartják a ház kulcsait. Ott 25 négyzetméter laminált parkettát szedett fel, majd elvitt egy gímszarvas trófeát, egy köteg dobra felcsavart villanypásztor vezetéket, az ahhoz tartozó csaknem száz tartó konzollal, egy dohányzóasztalt, hat tölgyfa széket, valamint hét zsák kukorica-vetőmagot is. Ezt követően saját, felújítás alatt levő házában az ellopott dolgokat felhasználta vagy beépítette.
A Szentesi Rendőrkapitányság nyomozói a férfit elfogták, előállították majd gyanúsítottként hallgatták ki. Ennek során elismerte a cselekmény elkövetését. Elmondta, hogy a parkettára szüksége volt, ezért azt saját házában lerakta, a szarvasagancsot a nappalijában, míg a székeket az étkezőben helyezte el.

A 23 éves férfi ellen nagyobb értékre elkövetett lopás megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás, amely során az okozott kár megtérült.

A Szentesi Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az ügy iratait a napokban megküldte az ügyészségnek.