A padláson tárolta a lopott kerékpárokat

Rendőrség

A szentesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy csépai férfit, aki több alkalommal tulajdonított el bicikliket a városban. Lopás miatt kell felelnie.

A gyanú szerint a feltételezett elkövető először 2019. március 13-án este egy Szentes belvárosában lévő üzlet elől lopott el egy kétkerekűt. Hazavitte, majd a lakása padlásán rejtette el azt. Ezt követően a 35 éves férfi még háromszor a városból, egy alkalommal pedig Tiszakécskéről vitt el kerékpárokat. A rendőrök az adatgyűjtés eredményeként megállapították a feltételezett elkövető személyazonosságát, akit gyanúsítottként hallgattak ki. Ellene üzletszerűen, szabálysértési értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás vétsége miatt indult eljárás a Szentesi Rendőrkapitányságon.

A rendőrök nyolc kerékpárt foglaltak le, többségét visszaadták a tulajdonosának. Az alábbi fekete férfi-, illetve bordó, kosaras női bicikli gazdáját még keresik.

,,,,

 

 

 

 

 

 

 

 

A Bikesafe program keretében Szentesen is lehetőség nyílik a kerékpár-regisztrációra. A rendőrök 2019. április 26-án a Műszakiak Napján várnak minden érdeklődőt.

A BikeSafe vagyonvédelmi program legfőbb célja, a kétkerekűek legfontosabb adatainak és fotóinak nyilvántartásba vételével a bűncselekmények megelőzése, az eltulajdonított kerékpárok azonosításának, a lopások felderítésének elősegítése. Ehhez elengedhetetlen a tulajdonos részéről a személyazonosító igazolvány, valamint a bicikli tulajdonjogát igazoló irat bemutatása. A nyilvántartásba vételt követően a járműre egy biztonsági matrica kerül jól látható helyre.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.