Jogosulatlanul igényelt új vezetői engedélyt egy görbeházi férfi

Rendőrség

Ellene a Hajdúböszörményi Járási Ügyészség közokirat-hamisítás bűntette miatt emelt vádat a Hajdúböszörményi Járásbíróságon.

A vádlott 2017. április 5-én Hajdúnánáson megjelent az illetékes hivatalnál, ahol elmondta, hogy a jelenleg érvényes vezetői engedélyét Hajdúnánáson 2017. február 5-én elveszítette.

A férfi nyilatkozatát a hivatalban jegyzőkönyvbe foglalták. A fenti napon egy új vezetői engedély kiállítására került sor, melyet a vádlott kézhez kapott.

Az okmányadatok nyilvántartásának ellenőrzése során azonban megállapították, hogy a vádlott által elveszettként megjelölt vezetői engedélyt a német hatóságok 2017. január 10-től 2018. január 9-ig bevonták a férfi ittas vezetése miatt.

A vádlott fenti magatartásával közreműködött abban, hogy a hivatal 2017. április 5. napján valótlan adatot, tényt foglaljon közokiratba.

Az eljárás során a vádlott részére kiállított új vezetői engedélyt a nyomozó hatóság lefoglalta és visszaküldte a kiállító hatóság részére.

A Hajdúböszörményi Járási Ügyészség a bűncselekmény elkövetését beismerő vádlott ellen közokirat-hamisítás bűntette miatt nyújtott be vádiratot a Hajdúböszörményi Járásbíróságra.

A vádiratban tárgyalás mellőzésére irányuló indítványt tett és a vádlottal szemben pénzbüntetés kiszabását indítványozta.