Bűnmegelőzési előadás Debrecenben

Rendőrség
A hajdú-bihari rendőrök bűnmegelőzési előadást tartottak egy debreceni szakközépiskolában.

Dr. Juhász Zoltán r. alezredes a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának vezetője 2015. december 8-án a Debreceni Sírius Informatikai és Gazdasági Szakközépiskola harmadik osztályos diákjainak bűnmegelőzési órát tartott. A előadás célja az volt, hogy a hallgatók minél többet megtudjanak a fiatalkori bűnözés és a kábítószer fogyasztás  jogkövetkezményeiről.

Az alezredes a filmvetítéssel egybekötött előadásában felhívta a figyelmet a 12-18 éves korosztály által leggyakrabban elkövetett bűncselekmények jellemzőire, valamint a megelőzés lehetőségeire és jelentőségére.

Az oktatási intézményben informatikus és egészségügyi asszisztens tanulókon kívül olyan – már érettségizett – hallgatók tanulhatnak tovább, akikből pedagógiai- és családsegítő munkatársak lesznek. A diákok felkészítésében elengedhetetlenül szükségesek azok az ismeretek, melyek a lakóterületükön tapasztalható fiatalkori bűnelkövetővé, vagy áldozattá válással, illetve egyéb deviáns magatartásformákkal kapcsolatosak.