Újabb bírósági vezetők álltak ki az OBH elnöke mellett

Ország

Néhány nap alatt a törvényszékek csaknem fele utasította vissza – a mellettük működő járásbíróságok vezetőivel egyetemben – az Országos Bírói Tanács (OBT) múlt héten bejelentett “radikális” lépését – közölte az Országos Bírósági Hivatal (OBH) hétfőn az MTI-vel.

Mint írták, a debreceni, a miskolci, a nyíregyházi és az egri törvényszék mellett már a kecskeméti, a szegedi, a gyulai, a tatabányai, a balassagyarmati és a Budapest Környéki Törvényszék, valamint a Debreceni Ítélőtábla vezetői is tiltakozásukat fejezték ki.

Múlt szerdán az OBT a honlapján tette közzé határozatát, amelyben a bírósági hivatal elnöke, Handó Tünde elmozdítását kezdeményezték. Az OBH erre reagálva aznapi közleményében azt írta, az OBT alaptalanul vádaskodik. Az Igazságügyi Minisztérium az üggyel kapcsolatban – szintén szerdán – azt közölte: az OBH elnöke és az OBT között kialakult vitát mihamarabb fel kell oldani.

Több törvényszék másnap azt közölte: az összbírói értekezleten jelen lévő bírósági vezetők megdöbbenéssel értesültek az OBT szerdai ülésének határozatáról.

Handó Tünde OBH-elnök szintén múlt csütörtökön Miskolcon, egy más témájú sajtótájékoztatón kijelentette, áll bármilyen vizsgálat elé; mindig betartotta a törvényeket és tisztességesen végezte a munkáját.