Úgy fest, idén karácsonykor nem kapnak Erzsébet-utalványt a nyugdíjasok

Ország

Sok lenne a jóból?A kormány idén még nem jelentette be, hogy küldik az utaványt, pedig a Magyar Postának legalább egy hónap kell a kézbesítéshez.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma most a Napi.hu kérdésére azt írta:

Idén eddig a kormány két, közvetlen a nyugdíjasoknak szóló támogatásról döntött: Húsvétkor 10 ezer forintos Erzsébet-utalványt fizettünk ki 29 milliárd forint értékben, most novemberben pedig nyugdíjprémiumot és egyszeri juttatást fizettünk ki 41,3 milliárd forint értékben

Az Emmi mostani válaszában, tehát már utalás sincsen arra, hogy a kormány foglalkozik egyáltalán a kérdéssel. Tavaly ilyenkor már egymást érték a kormányzati tájékoztatók, ahol arról beszéltek, hogy 2,7 millió nyugdíjas kap majd utalványokat.

Gyanús az is, hogy a Magyar Posta Zrt. tavaly november 26-án kezdte meg az Erzsébet-utalványok kézbesítését és karácsonyig folyamatosan vitték ki az érintetteknek. Az állami vállalat pedig 2017. december 20-án jelentette be, hogy lezárult az Erzsébet-utalványok kézbesítése, mindenki megkapta a juttatást vagy az erről szóló értesítőt.

(Napi.hu)