Vidéken veszi fel a kesztyűt a kormány támadásai ellen Soros György alapítványa

Ország

Vidéki terjeszkedésbe kezd és új programot indít a Soros György által alapított Nyílt Társadalom Alapítvány a dél-dunántúli és észak-alföldi régióban.

Az alapítvány hamarosan több százezer dollárt fog szétosztani dél-dunántúli és észak-alföldi civil kezdeményezések között  -írja az Abcúg.

Ez is illeszkedik az új stratégiába, amely aktívabban lép fel a kormányzati támadásokkal szemben. Kineveztek egy szóvivőt is.

Felismertük, hogy mélyebbre kell menni a társadalmi gondok kezelésében, és nem lehet Budapestről megmondani, mire van szükség egy ormánsági faluban

– mondta Csontos Csaba, a Nyílt Társadalom Alapítvány nemrég kinevezett szóvivője az Abcúgnak. 

Megállapodtak egy pécsi és egy debreceni civil szervezettel, amelyek az elmúlt hónapokban felmérték, melyek a legnagyobb, szegénységből adódó problémák a saját régiójukban. A napokban ki is írják a pályázatokat lakhatási, oktatási, egészségügyi és mindenféle, szegénységgel kapcsolatos témákban.

Kisebb léptékű projekteket szeretnének támogatni, egyenként legfeljebb 12 ezer dollárral (3 millió forinttal). Csontos szerint erre azért van szükség, mert nemcsak már meglevő civil szervezetekhez akarnak eljutni, hanem kisebb közösségekhez, akár családokhoz is, amelyek nem jogi személyek.

Hozzátette:

Úgy látjuk, hogy a szegénység mellett a másik legnagyobb probléma, hogy szétestek a helyi közösségek, nincs köztük párbeszéd és bizalom. Azt szeretnénk elérni, hogy a helyi közösségek karolják fel az ügyeket. Ha valakinek tüzifára van szüksége, akkor ne az legyen, hogy odavisszük teherautóval, hanem fogjon össze az utca, és nézzenek rá a nélkülöző idősekre.

A Nyílt Társadalom Alapítvány vidéki terjeszkedése is illeszkedik abba az új stratégiába, amely közelebb vinné az alapítványt az emberekhez. Az utóbbi hónapokban tudatosan készültek arra, hogy reagáljanak a kormányzati támadásokra, saját narratívát építsenek és jobban figyeljenek a kommunikációra. A saját narratíva a szóvivő szerint Soros György érdemeiről szól.

Főleg arról, hogy mennyi pénzt hozott Magyarországra az elmúlt évtizedekben, milyen segítséget nyújtott a magyaroknak és a támogatások miként változtattak meg emberi sorsokat.