Nevetséges összegű nyugdíjat kap Nagy Feró – mégsem panaszkodik

Ország

Egyre több zenész és előadó nyilatkozik úgy a sajtónak, hogy hiába van a pályán évtizedek óta, a nyudíja épp csak annyira elég, hogy éhen ne haljon. Most megszólalt Nagy Feró, a nemzet csótánya is.

A zenész a TV2 Mokka című műsorában elmondta, havonta mindössze 42 ezer forint érkezik a számlájára az államtól.

“Nem is miattam vagyok itt, hanem olyan zenészkollégáim miatt, akiknek nem ment úgy az életük, nem voltak eléggé talpraesettek, és most a 40 ezer forintból kell megélniük. Az majdnem hogy lehetetlen. Nekem szerencsém van, mert nagyon sok koncertem van nyáron is, télen is, néha el-elhívnak tévés show-ba is, de mostanában egyre kevesebbet szeretnék vállalni”

– mesélte Nagy Feró, aki 35 év munkaviszony után kapja a nevetséges összeget.