Bauhaus 100, Király Tamás és a vajdasági neoavantgárd a Ludwig Múzeum idei programjában

Kultúra

Többek között a Bauhaus mai hatását, Király Tamás divattervező munkásságát, valamint a Bosch+Bosch csoport és a vajdasági neoavantgárd mozgalom történetét vizsgáló kiállításokkal jelentkezik idén a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum.

Idén ünnepli fennállásának harmincadik évfordulóját a budapesti Ludwig Múzeum, amely gazdag programmal készül a jubileumi évre – mondta el az intézmény keddi sajtótájékoztatóján Fabényi Julia igazgató.

A napokban nyílt az Iparterv 50+ kiállítás, szerdától pedig kezdetét veszi a Ludwig 30 kiállítás- és programsorozat, amely áttekintést ad a múzeum történetéről, mai tevékenységéről és kísérletet tesz egy 21. századi jövőkép felvázolására is.

Az első emeleti kiállítótér egyfajta múzeumi modellé alakul, amely tematikus egységekbe rendezve vezet be az intézmény működésébe. Az egymást kéthetente követő pop-up kiállítások és programok az elmúlt évtizedek változó művészet- és múzeumfelfogására is reflektálnak. Helyet kap még egy vetítő, egy múzeumpedagógiai alkotótér, az archívum, egy olvasósarok, valamint egy “pavilon” is – árulta el Fabényi Julia.

Száz esztendeje nyílt meg a weimari Bauhaus, a modern művészet történetének egyik legmeghatározóbb forrása; a Bauhaus 100 című kiállítás ennek a modernista utópiának a kortárs nézőpontból történő felidézésére tesz kísérletet áprilistól.

Ebben a hónapban nyílik a nemzetközi szcéna élvonalába tartozó szlovák konceptualista és posztkonceptualista alkotók legmarkánsabb képviselőit bemutató tárlat, majd június közepétől a Leopold Bloom képzőművészeti díj kiállításának ad helyet a Ludwig.

Fabényi Julia a magyar divattervezés egyik legnagyobb alakjaként méltatta Király Tamást, akinek felfogásában az öltözködés a film, a színház, a performance és a képzőművészet közös találkozási pontja volt. A művész első nagyszabású, retrospektív jellegű kiállítása július 12-től lesz látható.

Ősszel a Bosch+Bosch csoport és a vajdasági neoavantgárd mozgalom, majd az amerikai Pattern and Decoration (Mintázat és dekoráció) irányzat történetét idézik fel a Ludwig tárlatai, az év végén pedig az Esterházy Művészeti Díj kiállításának ad otthont az intézmény.

Fabényi Julia emlékeztetett arra, hogy a Ludwig Múzeum szervezi a velencei biennále magyar pavilonjának kiállításait is: idén Waliczky Tamás Képzelt kamerák című projektjével találkozhatnak a velencei látogatók.

Az igazgató értékelte a 2018-as évet is, amelyet a múzeum csaknem százezres látogatottsággal zárt, a Ludwig 280 múzeumpedagógiai programján és 250 tárlatvezetésén pedig összesen több mint 10 ezren vettek részt. A kollekció tavaly 48 műtárggyal gyarapodott, miközben 116 műtárgyat, a gyűjtemény mintegy ötödét restaurálták – tette hozzá Fabényi Julia.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.