Nyolc évre ítéltek egy bolgár kábítószercsempészt Szegeden

Helyi hírek Ország

Nyolc év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Törvényszék kedden egy bolgár férfit, aki 23 kilogramm marihuánát próbált meg Magyarországon keresztül Ausztriába csempészni tavaly nyáron.

A bíróság különösen jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer-birtoklás bűntettében mondta ki bűnösnek a férfit, és a szabadságvesztés kiszabása mellett nyolc évre kiutasította Magyarország területéről.

Tavaly nyáron a hazájában kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmény miatt már elmarasztalt vádlott személygépkocsijának a csomagtartójába és hátsó ülésére Szerbiában öt nagy méretű hangfalat pakoltak be. A hangfalak belsejében ötven műanyag csomagban marihuánát, valamint egy fiolát – benne kannabisztartalmú olajszerű anyaggal – rejtettek el, hogy azokat a vádlott Magyarországon keresztül Ausztriába szállítsa.

A férfi 2017. június 13-án délután jelentkezett belépésre a röszkei határátkelőhelyen. Az őt ellenőrző pénzügyőrnek feltűnt zavart viselkedése és a járműből áradó erős autóillatosító szag. A vádlott először nem akarta a járműből a hangfalakat kipakolni, mondván, azok túl nehezek, majd többszöri felszólításra mégis eleget tett a pénzügyőr kérésének.

A szakértői vélemény szerint a megtalált drogszállítmány összes hatóanyag-tartalma a különösen jelentős mennyiség alsó határának legalább 1,34-szerese volt.

A vádlott tagadta a bűncselekmény elkövetését, azt állította, nem tudott arról, hogy a hangfalakban – amelyeket egy ismerőse kérésére szállított volna Ausztriába – kábítószer van elrejtve.
Az ítélet ellen a vádlott és védője fellebbezést jelentett be, így az nem jogerős.