Digitális Nyílt Nap Debrecenben

Helyi hírek Ország

Debreceni Törvényszék és a Debreceni Ítélőtábla közös szervezésében valósult meg 2018. december 5-én az Országos Bírósági Hivatal elnöke által meghirdetett „Út a jövőbe – innovációs eszközbeszerzés” projekt keretében megrendezett Digitális Nyílt Nap.

A rendezvényen dr. Kékedi Szabolcs, az Országos Bírósági Hivatal Elektronikus Eljárások Főosztály vezetője, valamint dr. Balla Lajos, a Debreceni Ítélőtábla elnöke köszöntötte a résztvevőket. A hat kiállító standdal kapcsolatban dr. Kahler Ilona, a Debreceni Törvényszék elnöke adott tájékoztatást, ahol az érdeklődők megismerkedhettek a távmeghallgatási rendszerrel, a beszédfelismerő szoftverrel, az Új Generáció és a Digitális Bíróság projektekkel, a Debreceni Egyetem Állam-és Jogtudományi Karának képzésivel, valamint a rendőrség digitális újdonságaival, mint például az e-szemle. A résztvevők tájékoztatást kaptak az országban egyedülálló TÖRÉS-PONT elnevezésű baleset-megelőzési programról, amelyben aktívan részt vesz a Hajdúböszörményi Járásbíróság elnöke dr. Tóth Ildikó is, továbbá arról is, hogy a robotikát is „segítségül hívták” a prevenciós tevékenység során.

A Digitális Nyílt Nap eredményeképpen a Debreceni Ítélőtábla és a Debreceni Törvényszék résztvevő bírói, bírósági titkárai megismerhették azokat a fejlesztéseket, amelyek a bírósági szervezetben dolgozók életét is jelentősen megváltoztatják a jövőben.

Az egész napos rendezvény arra is remek lehetőséget teremtett, hogy a bírákon és igazságügyi alkalmazottakon túl a társhatóságok képviselői is megismerjék a bíróságok által az elmúlt években megvalósított digitális fejlesztéseket.

A programon az „Út a jövőbe – Innovációs eszközbeszerzés projekt” keretében kiosztották azokat az informatikai eszközöket, amelyek ezt követően a bírák tértől és időtől független munkavégzéséhez nyújtanak elengedhetetlen segítséget.

A Digitális Bíróság projekt lehetővé teszi a bírósági iratokhoz, határozatokhoz, valamint a közhiteles nyilvántartáshoz való hatékonyabb hozzáférést. A projektnek köszönhetően hamarosan megvalósul az ún. „e-akta”. Az ügyfelek így személyes megjelenés nélkül, a nap 24 órájában, gyorsan, ingyenesen, online is hozzáférhetnek majd a bíróságon folyamatban lévő ügyükkel kapcsolatos információkhoz. A fejlesztések érintik a jelenlegi bírósági határozatkereső rendszert, így hamarosan egy korszerű, jól kereshető határozattár lesz elérhető a bíróságok központi honlapján. Elkezdődött a kialakítása egy, a közhiteles nyilvántartásokhoz való kapcsolódást lehetővé tevő informatikai alkalmazásnak is. Mindez az ügyfelek bírósághoz való hozzáférésének egyszerűsítésén túl az egységes jogalkalmazást is elősegíti. A projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósul meg, az Európai Unió támogatásával. A projekt több mint 2,501 milliárd forint vissza nem térítendő Európai Uniós támogatással valósul meg.