Temetői szakkiállítás lesz Debrecenben

Helyi hírek

A Magyarországi Temetőfenntartók és Üzemeltetők Egyesülete (MTFE) 2016. június 2-3-án Debrecenben, hagyományteremtő szándékkal megrendezi a Temetők és Sírkertek 2016. „Jelen és Jövő” Szakkiállítást és Konferenciát.

Az MTFE célja, hogy tevékenységével összhangban széles körű szakmai párbeszédet kezdeményezzen a temetkezési szakma helyzetéről, az elért eredményekről, a meglévő problémákról és a szakma jövőképéről. A konferencia mellett egy nívós szakmai kiállítást is rendez, amely – elsősorban – a temetők és sírkertek fenntartását és üzemeltetését szolgáló gépeket, technológiákat, szolgáltatásokat és a jövőbe mutató fejlesztéseket mutatja be a szakmai közönségnek.

Az MTFE célja, hogy tevékenységével összhangban széles körű szakmai párbeszédet kezdeményezzen a temetkezési szakma helyzetéről, az elért eredményekről, a meglévő problémákról és a szakma jövőképéről. Az általukk kezdeményezett társadalmi párbeszéd jelentőségét mutatja, hogy a kormányzat, a honvédelem, az egyház több vezető személyisége is részt vesz a tanácskozáson. A tanácskozáson a nyilvánosság előtt először mutatják be a Debreceni Köztemetőben nyugvó I. és II. Világháborús hősi halottak és a 72 évvel ezelőtti második világháborús debreceni szőnyegbombázás áldozataira emlékező teljes veszteséglajstromát, amely hat év kutatómunkát követően készült el. Az „Elfeledett Emlékezet II.” veszteséglajstromot Takács Attila, az MH 5. Bocskai István Lövészdandár parancsnoka adja át Komolay Szabolcs alpolgármesternek és Szendiné dr. Orvos Erzsébet főlevéltárosnak. Szintén a tanácskozáson jelentik be, hogy ki kapja ebben az évben a Magyar Temetkezési Kultúráért szakmai díjat.

A két nap alatt összességében 17 szakmai előadást tartanak a temetkezést érintő legújabb trendekben, kihívásokban, helyzetértékelésekben.