Az MNB 5,5 millió forintra bírságolta a Takarékbank Zrt.-t

Gazdaság

Pénzforgalmi szabálysértések miatt ötmillió-ötszázezer forintra bírságolta a Takarékbank Zrt.-t. a Magyar Nemzeti Bank (MNB), a hitelintézetnek április végéig orvosolnia kell az általa elkövetett pénzforgalmi jogszabálysértéseket – közölte a jegybank az MTI-vel csütörtökön.

Az MNB megállapította, hogy a Takarékbank Zrt. megsértette a pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról szóló törvény, a pénzforgalom lebonyolításáról szóló MNB rendelet, valamint a fizetési számla váltásáról szóló kormányrendelet több előírását is. Így többek között a keretszerződés megkötését megelőző tájékoztatásra, a keretszerződés tartalmára, a felelősségi és kárviselési szabályokra, a fizetési művelet összegének visszatérítésére, a kedvezményezett ügyfelek fizetési számláján történő haladéktalan jóváírásra, valamint az ügyfelek előzetes és utólagos tájékoztatására vonatkozó rendelkezéseket – írták.
A jegybank a Takarékbank Zrt. terhére értékelte, hogy a jogszabálysértő állapot több esetben huzamosan, a hitelintézet szerződési feltételeit rögzítő dokumentumokba, informatikai rendszerébe, illetve belső eljárásrendjébe építetten állt fenn.