Nőtt a borexport, az egységár csökkent

Gazdaság

Az év első nyolc hónapjában a borexport értéke 20 százalékkal, a mennyisége pedig 31,5 százalékkal nőtt a tavalyi év azonos időszakához képest, csökkent viszont az egységár – tájékoztatott Gál Péter, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) eredetvédelemért felelős helyettes államtitkára szerdán Budapesten, az Országgyűlési mezőgazdasági bizottsága szőlő-bor-pálinka albizottságának ülésén.

Kifejtette, hogy jelentős volt a növekedés azokon a piacokon, ahová alacsony átlagáron jellemzően lédig borokat exportál Magyarország. A kivitt mennyiség főleg Szlovákiában, Csehországban és Németországban emelkedett. Szlovákiában például a mennyiség megduplázódott meg, az egységár ugyanakkor mintegy negyedével csökkent. A magasabb egységárat fizető piacok közül egyedül Nagy-Britanniában volt visszaesés, amely a font gyengülésének tudható be.

A helyettes államtitkár elmondta azt is, hogy a Magyarországra érkező lédig tömegborok mennyisége 2013 óta csökken, a tavalyi 164 ezer hektoliter volt, az idén 125 ezer hektoliterre számítanak.