Beperelte az Energiaklub a Miniszterelnökséget

Gazdaság

Az Energiaklub pert indított a Miniszterelnökség ellen Paks 2 tenderének elmaradása ügyében. A civil szervezet szerint úgy tűnik, hogy nem léteznek olyan hivatalos dokumentumok, amelyek alapján a kormány a Roszatom és az orosz technológia mellett döntött. 
Az Európai Bizottság korábbi kötelességszegési eljárásában a magyar kormány arra hivatkozott, hogy csak és kizárólag a Roszatom alkalmas Paks 2 megépítésére. Az indokokat az Energiaklub korábban háromszor is próbálkozott megtudni közérdekű adatigénylés keretében. Mindháromszor sikertelenül, a Miniszterelnökség ugyanis – a szervezet szerint “cinikusan” – kikerülte a tényleges válaszadást.

A tárgyban indított per első tárgyalása 2017. szeptember 26-án zajlott le. A Fővárosi Törvényszék egyelőre elhalasztotta a döntést.

A kormányzat az atomerőmű-beruházás előkészítése során vissza-visszatérően úgy nyilatkozott, hogy a legjobb ajánlatot fogják kiválasztani az új paksi blokkok megépítésére egy nemzetközi tender alapján. 2014 januárjában aztán a magyar kormányzat hirtelen paktumot kötött Vlagyimir Putyin orosz elnökkel Paks 2 megépítésére – fogalmaz az Energiaklub, amely szerint így az ország legnagyobb beruházási projektjét látszólag az alternatívák felmérése nélkül kapta meg a Roszatom.

Az Energiaklub háromszor nyújtott be közérdekű adatigénylést a kormány által érvként hangoztatott “technikai kizárólagosságok” megismerésére. A Miniszterelnökség azonban az Energiaklub szerint

válaszaiban hol nemes egyszerűséggel nem a feltett kérdésekre válaszolt, hol a választ megkerülve kioktatta a kérdéseket benyújtó Energiaklubot, hol felháborodott a megválaszolatlan kérdések újbóli felvetésén.

A Miniszterelnökség a civil szervezet közlése szerint a mai tárgyalás előtt egy órával ellenkérelmet nyújtott be. Ebben többek között ismertetik a tegnapi napon Aszódi Attila paksi bővítésért felelős államtitkár az MVM Paks 2. projekttársaság honlapjára és saját blogjára felkerült irományát, amelyben a Roszatom technológiája mellett érvel; ez a tegnapi blogbejegyzés lenne az állítólagos megalapozása a bő három évvel ezelőtti paksi paktumnak – hívja fel a figyelmet az Energiaklub.

Fabók Márton, az Energiaklub energiapolitikai szakértője úgy véli, a tárgyaláson lényegében még a Miniszterelnökség is elismerte, hogy nem volt megalapozva az oroszokkal való szerződés:

Egy tegnap kirakott blogposzt nem helyettesíti azt a döntésmegalapozó dokumentumot, amelyet 2014-ben kellett volna a kormánynak bemutatnia a magyar lakosság számára. Úgy gondoljuk, hogy a kormány és a Miniszterelnökség eddig semmilyen meggyőző érvet, dokumentumot nem tudott felmutatni amellett, hogy valóban az orosz technológia-e a megfelelő és biztonságos választás Magyarország számára

– fogalmazott.

portfolio.hu