150 százalékos bérminimummal és szállással csábítanak a Balatonhoz munkaerőt

Gazdaság

Béremeléssel, szolgálati szállással és gyakornoki programmal küzdenek a munkaerőért a Balaton-parti szállodák és éttermek. Van, ahol a garantált bérminimum másfélszeresét kínálják – írja a Világgazdaság.

Erős szezont várnak a Balaton-parti vendéglátósok, ha az időjárás nem tesz keresztbe, akkor 8-10 százalékkal is nőhet a forgalom – mondta Könnyid László, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke.

Ugyanakkor elismerte, továbbra is komoly nehézségeket okoz a munkaerőhiány: a szakképzett dolgozók közül főként szakácsokat és felszolgálókat nehéz találni, de a konyhai kisegítő mosogatók, takarítók sem tolakodnak az állásokért. A parton a bruttó 161 ezerre emelt bérminimumnál 20-50 százalékkal többet lehet keresni.

A munkaadók a béremelés mellett személyzeti szállással igyekeznek motiválni az új dolgozókat, így tudják magukhoz csábítani az ország északi vagy keleti részéről érkezőket is. A jövőben a gyakornoki programokra is nagyobb hangsúlyt helyezhetnek, hogy a fiatalok ne egyből külföld felé kacsintgassanak.

Könnyid szerint az északi és a déli parton is egyre nő az igény a hekk-, a hamburger- és a lángosbüfék mellett a minőségi éttermekre. Mint mondta, nem a fine diningről, a csúcsgasztronómiáról van szó, csupán modern, hazai alapanyagokból készült ételekre és igényes környezetre vágynak a vendégek.