Meghirdették a Magyarország étele 2019 szakácsversenyt

Gasztro

Az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesülete meghirdette a Magyarország étele 2019 élőmunkás melegkonyhai szakácsversenyt, valamint az Okés Országos Közétkeztetési szakács-megmérettetést.

A kormányzat számára számára rendkívül fontos, hogy az egészséges életformát a mindennapok részévé tegye: ezt szolgálta többek között a mindennapos iskolai testnevelésórák és az úgynevezett chipsadó bevezetése, amelynek bevételéből az egészségügyben dolgozók bérét emelték – mondta el a szakácsversenyek szerdai budapesti sajtótájékoztatóján az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára.

Rétvári Bence emlékeztetett arra, hogy megváltozott az iskolai menzákra vonatkozó szabályozás is, annak érdekében, hogy a gyermekek étrendjében minél több zöldség és gyümölcs, minél több természetes íz legyen, a szociális gyermekétkeztetésre fordított keretet pedig 29-ról 79 milliárd forintra emelték.

Bognár Lajos, az Agrárminisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős helyettes államtitkára hozzátette: a közétkeztetés kiemelt figyelmet élvez az agrártárcánál is, hiszen naponta 1,5-2 millió embert érint.
Magyarországon évente 1,8 millió tonna élelmiszer-hulladék keletkezik, az élelmiszer-pazarlás csökkentése érdekében azonban rövidesen útmutató készül a közétkeztetésben dolgozók számára – közölte.

Szabó Enikő országos tisztifőorvos-helyettes hangsúlyozta, hogy a betegségek kialakulás szorosan összefügg az életmóddal. Mint hozzátette, az egészséges táplálkozás fontosságára a most meghirdetett gasztronómiai versenyek is segítenek felhívni a figyelmet.

Asztalos István, az Étrend elnöke elmondta: a két megmérettetés célja szintén az egészséges magyar konyha népszerűsítése.

Beszámolója szerint a Magyarország étele az éttermeknek szeretne új, egészséges, gyakorlatba is átültethető magyar fogásokat kínálni. A két kötelező alapanyag ezúttal a biotejföl és a darált hús lesz, a fogás alapanyagköltsége pedig nettó 1000 forint lehet.

Az Okés a hazai közétkeztetésben dolgozók számára ad ötleteket. Kötelező alapanyagként a versenyzőknek laktózmentes biotejet és vadhúst is fel kell használniuk a háromfogásos menük elkészítéséhez, melyekhez az alapanyagokat nettó 350 forintos, bioételek esetében 420 forintos keretből szerezhetik be.

Mivel a közétkeztetés jelentős mértékben érinti a diákokat, a versenyben ezúttal is dolgozik majd gyermekzsűri is.
Mindkét verseny döntőjét 2019 tavaszán tartják a felcsúti Letenyei Lajos Gimnáziumban.

A szerdai sajtótájékoztató keretében a Magyarország étele 2019 hivatalos tányérját is bemutatták, amely a Pannon Porcelán műhelyében készült.