Adventi vásár árak Debrecen

Európa 20 legszebb kisebb karácsonyi vására között: ezzel győzte meg a Debreceni Advent a Travelmagot

Helyi hírek

Lisszabon, Stockholm, Brugge, Tallin és Innsbruck kisebb méretű karácsonyi vásárai mellett egyetlen város képviseli Magyarországot a listán: Debrecen.

A november végi és decemberi időszak a karácsonyi készülődésről szól, mialatt a városok is ünnepi, meghitt hangulattal igyekeznek elvarázsolni lakóikat és az oda érkezőket. A Travelmag magazin Európa legbájosabb tereit és vásárait vette sorra, és rendezte őket 20-as listára, melyen Debrecen és a Debreceni Advent is helyet kapott. 

A lap a debreceni ünnepváró heteket úgy jellemezte, hogy Magyarország második legnagyobb városa igazán magához tér. Koncertekkel, a Nagytemplom előtt piaci standokkal, kézzel készített kerámiákkal és különleges kézműves termékekkel is várják az érdeklődőket. Méltatták a felvonulással egybekötött gyertyagyújtási ünnepséget, illetve a karácsonyt megelőző négy hét gazdag programkínálatát. A 750 négyzetméteres korcsolyapálya és a gyerekek számára készített “mini karácsonyi falu” is megerősítette a cikk szerzőit abban, hogy a debreceni vásár helyet követel magának az összeállításban.

A 20 legjobb kisméretű karácsonyi vásár, ahová Debrecen is felkerült

  • Bergeni karácsonyi vásár (Bergen, Norvégia)
  • Blenheim Palace karácsonyi vásár (Woodstock, Oxfordshire, Egyesült Királyság)
  • Bruges karácsonyi vásár (Brugge, Belgium)
  • Cesky Krumlovi karácsonyi vásár (Cesky Krumlov, Cseh Köztársaság)
  • Debreceni Advent
  • Goslar Weihnachtsmarkt & Weihnachtswald (Goslar, Németország)
  • Hans Christian Andersen karácsonyi vásár (Odense, Dánia)
  • Innsbrucki óváros karácsonyi vásár (Innsbruck, Ausztria)
  • Krakkói karácsonyi vásár (Krakkó, Lengyelország)
  • Lille-i karácsonyi vásár (Lille, Franciaország)
  • Maastrichti karácsonyi vásár (Maastricht, Németország)
  • Milánói Piazza Duomo karácsonyi vásár (Milánó, Olaszország)
  • Navideno de la Artesania piac (Sevilla, Spanyolország)
  • Riga Christmas Market (Riga, Lettország)
  • Nagyszebeni karácsonyi vásár (Sibiu, Románia)
  • Sternenmarkt (Bern, Svájc)
  • Stortorget Julmarknad (Stockholm, Svédország)
  • Tampere Christmas Market (Tampere, Finnország)
  • Tallinn Christmas Market (Tallinn, Észtország)
  • Wonderland Lisboa (Lisszabon, Portugália)