Egyedülálló, komplex 3D nyomtatási technológiát alkalmazó kutatói bázist épít a Szegedi Tudományegy

Egyetem

Egyedülálló, komplex 3D nyomtatási technológiát alkalmazó kutatói bázis létrehozását célozza a Szegedi Tudományegyetem „Egyénre szabott orvoslás élettudományi struktúrák 3D nyomtatás révén” elnevezésű projektje. Az SZTE „3D nyomtató központjában” várhatóan 2019 őszétől lehetségessé válik fém, valamint polimer orvostechnikai eszközök és biológiai struktúrák kialakítása, ezek jellemzőinek vizsgálata és fejlesztése.

– Meg szeretnénk teremteni a betegre szabott gyógyászat kutatásának, oktatásának és fejlesztésének infrastrukturális hátterét – hangsúlyozta prof. dr. Bari Ferenc, e GINOP-projekt szakmai vezetője. Az SZTE Orvosi Fizikai és Orvosi Informatikai Intézet professzora szerint a térbeli nyomtatás technológiájának fejlődésével az egyénre szabható, integrált szövet-szerv-építés olyan új utakat nyit meg a tudomány számára, amelyek korábban elképzelhetetlen megoldásokkal szolgálnak a betegek gyógyításában.

Az implantológia támogatása, a fémnyomtatás és a felületkezelés módszertanának továbbfejlesztése, biológiai szövetek nyomtatása, valamint ízületi porcfelszín pótlás lehetőségének megteremtése a kiemelt célja az SZTE e GINOP-projektjének. A szemészetben a mesterséges szaruhártya előállítása, az onkológiában pedig az egyénre szabott brachyterápiás kezelés területe kap hangsúlyos szerepet.

– Az SZTE számára a legfontosabb feladatnak az intellektuális felkészülést látom – hangsúlyozta prof. dr. Bari Ferenc, aki a lézerek modern élettudományi alkalmazásainak tudásbázisát fejlesztő LAMELIS, az SZTE hatodik alkalommal megrendezett nyári iskolája elnöke is. A 2019. július 4. és 12. közötti LAMELIS nyári iskolában egy egész napot szentelnek a szervezők annak, hogy a 3D nyomtatók robbanásszerűen fejlődő világa újdonságait megismerhessék a világ minden tájáról a Szegedi Tudományegyetemre zarándokló szakemberek és diákok.

Az SZTE által elnyert, közel 600 millió forint támogatást jelentő GINOP-pályázat az infrastruktúra kialakítását teszi lehetővé. A berendezések megérkeztek, az elmúlt három év alatt elvégzett munka 2019 őszére érik be. Addigra elkészül az SZTE Általános Orvostudományi Kar önerős hozzájárulásával az SZTE 3D nyomtató központját befogadó épület egy részének az átalakítása.

– A tervek szerint szolgáltat is majd az SZTE 3D nyomtató központja – tette hozzá az SZTE professzora. Példaként említette: pillanatnyilag kuriozitás, hogy egy száj-, ortopéd vagy idegsebész 3D nyomtató segítségével létrehozott modellen tervezze meg a műtétet, vagy építse be az implantátumot. Ezt mindennapos gyakorlattá kell majd tenni az SZTE egységein belül. Ugyanakkor a maradék kapacitással külső piaci igényeket is ki lehet majd elégíteni.