Jubileumi diplomaosztó a Debreceni Egyetemen

Egyetem

Gránit-, rubin-, gyémánt- és aranydiplomás agrármérnököket köszöntött szeptember 1-én, pénteken a Debreceni Egyetem Böszörményi úti campusán.
Jubileumi díszokleveleket adtak át a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar jogelőd intézményeiben végzett agrármérnököknek péntek délelőtt. Az ünnepségen egy gránit-, egy rubin-, 33 gyémánt- és 62 aranydiplomát nyújtottak át a 75, 70, 60 és 50 évvel ezelőtt oklevelet szerző agrármérnököknek.
Komlósi István, a kar dékánja köszöntőjében kiemelte: az a tény, hogy 2017-ben 97 egykori hallgató nyújtotta be szakmai életrajzát, és kérte a jubileumi díszoklevél adományozását, önmagában azt jelzi, hogy mindannyiuk szívében máig helye van Debrecennek, és az itt töltött egyetemi éveknek.

– A debreceni gazdasági és agrár-felsőoktatás 150 éves hagyománnyal rendelkezik, és bár az egyetem az elmúlt évtizedekben számos változáson ment keresztül, mindig arra törekedett, hogy sajátos arculatával és hagyományaival együtt a hazai agrárium tudományos fejlődését, gyarapodását szolgálja – fogalmazott a dékán.

Komlósi István beszédében kitért arra is, hogy a jubileumi diplomások életpályája példaértékű a jelenlegi és jövőbeli hallgatók számára, és munkásságukkal, tevékenységükkel a kitüntetettekhez hasonlóan öregbítik majd a Debreceni Egyetem, valamint Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar hírnevét.

A jubileumi díszoklevéllel kitüntetettek nevében Nemessályi Zsolt aranydiplomás agrármérnök idézte fel az egyetemi évek emlékeit. Köszönetet mondott egykori intézményének és tanáraiknak, akik jó agrárszakembereket faragtak belőlük, és akiktől olyan tudást kaptak, amit egész életükben kamatoztattak.