Vacsora a Föld körül

Egyetem
A cottage pie, a tortilla patata és a gazpacho mellett a hazai ízek: a fasírt és a somlói sem maradhatott ki a kínálatból az idei International Dinneren.

Gasztronómiai estet rendezett a Debreceni Egyetem Hallgatói Önkormányzatának Külügyi Bizottsága november 16-án a Klinika moziban, ahol több mint 15 ország nemzeti étele került terítékre. Felhőtlen szórakozás jegyében telt az ismerkedős est, ahol egymás nemzeti ételeit kóstolhatták meg a külföldi hallgatók, akik a magyar konyha jellegzetes ételeit, italait is megízlelgethették. Az esten több mint 100 diák készítette el hazája specialitását, és „foglalt helyet” a különböző országok vacsoraasztalánál.

A kulináris megmérettetés győztese – akik a Nemzetközi Iroda és a Campus Rádió elismerését kapták – az azerbajdzsáni csapat lett, határtalan vendégszeretetük és esztétikus tálalásuk miatt. Az angol fiúk sem tértek haza üres kézzel, hiszen az ESN Debrecen-díját Nagy Britannia szerezte meg. A közönségdíjat pedig a szavazatok alapján – ízletes süteményeiknek köszönhetően – a portugál hallgatók vihették haza. A nyeremények között pezsgő, a híres magyar Macskanyelv csokoládé, illetve kézzel készített fakanál is szerepelt.

unideb.hu