Belőled is lehet sporttudós

Egyetem Sport

Mindened a sport? Van emelt szintű érettségid testnevelésből? Jelentkezz a Debreceni Egyetem új testnevelőtanár képzésére augusztus 7-ig.

 

Egyedülálló lehetőség nyílt a Debreceni Egyetemen azok számára, akik nemcsak űznék, hanem tanítanák is a sportot és az egészséges életvitelt. Az intézmény 353 szak/szakpárja mellett ugyanis idén két új képzést is indít pótfelvételi eljárásban: a gépészmérnök mesterszakot és a testnevelő tanári szakot.

– A Debreceni Egyetemen minden feltétel – kiváló sportinfrastruktúra és szakembergárda – adott volt a testnevelőtanári képzés elindításához, amit eredetileg 2017. szeptemberétől terveztük bevezetni. A sikeres akkreditáció után azonban az Oktatási Hivatal pár hete nyilvántartásba vette és felajánlotta, hogy már a pótfelvételi időszakára meghirdessük – tájékoztatott Balogh László, a Debreceni Egyetem Sporttudományi Koordinációs Intézet igazgatója.

A képzésre kizárólag elektronikus úton augusztus 7-éig azok jelentkezhetnek, akiket az általános felvételi eljárásban nem vettek fel egyik felsőoktatási intézménybe sem, vagy egyáltalán nem jelentkeztek sehová. A képzést tíz szakpárban hirdetik meg osztatlan formában nappali tagozaton: angol nyelv és kultúra, német nyelv és kultúra, magyar, történelem és állampolgári ismeretek, biológia (egészségtan), fizika (természettudományos gyakorlatok), földrajz, kémia, matematika, és informatikatanár szakokkal. A hallgatók hat félév után választhatnak, hogy általános-, vagy középiskolában szeretnének tanítani, ennek függvényében kell négy vagy öt év elméleti képzés után egy év összefüggő szakmai gyakorlatot teljesíteniük. Ezzel a diplomával azonban nemcsak tanári állásra lehet majd pályázni.

– Mi nem csupán pedagógusokat szeretnénk képezni, akik kizárólag az iskolában láthatnak el feladatokat, hanem olyan intellektuális sporttudósokat, akik önkormányzatoknál, sportszervezeteknél vagy akár a rekreáció területén is el tudnak helyezkedni a diplomájuk megszerzése után. A képzés alatt ugyanis a legszélesebb élettudományi -, társadalomtudományi -, jogi -, igazgatási -, valamint menedzsment ismeretekkel is felvértezzük a hallgatóinkat a pedagógia mellett – hangsúlyozta Balogh László.

A felvételi fontos kritériuma az, hogy legyen emelt szintű érettségije a jelentkezőnek testnevelésből.  Emellett az érdeklődőknek egy kizáró jellegű motorikus alkalmassági vizsgán is meg kell felelniük, melynek időpontja és részletes leírása ide kattintva elérhető.