Tetszik az oroszoknak a debreceni minta

Egyetem

Oroszországban is érdeklődnek a Debreceni Egyetem innovatív élelmiszerei, technológiái, és közétkeztetési mintaprojektje iránt.

Az Ural régió piacvezető közétkeztetési szolgáltatója, a Caterinburg delegációja látogatott csütörtökön a Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Karra (MÉK). Az üzemvezetőkből, mérnökökből, iskolai és óvodai menzavezetőkből álló 15 tagú küldöttség azzal a céllal érkezett, hogy megismerje a Debreceni Egyetemen kidolgozott „Egészséges alapanyagok-egészséges táplálkozás” mintaprojektet, valamint az intézményben fejlesztett élelmiszeripari újdonságokat.

– A Debreceni Egyetem az országban egyedüliként van abban a szerencsés helyzetben, hogy az élelmiszeralapanyag-termeléstől, a feldolgozáson át a táplálkozástudomány területén is kutatásokat, fejlesztéseket végez. Az oktatás-kutatás mellett pedig konzorciumvezetőként részt vett az új közétkeztetési rendelet gyakorlati bevezetését megalapozó pályázatban, az ágazat szereplőinek kidolgozott receptekkel, előadás- és oktatáscsomaggal. Ez a komplexitás keltette fel az orosz vállalat figyelmét – tájékoztatott Komlósi István dékán.

A közétkeztetési mintaprojekt céljairól, főbb eredményeiről Stündl László, a MÉK tudományos dékánhelyettese, a gyakorlati megvalósulásáról pedig Asztalos Árpád, a Nagyerdei Étterem vezetője számolt be a delegációnak. Az innovatív élelmiszereket és a Pharmapolis Innovatív Élelmiszer Klaszter működését Prokisch József egyetemi docens mutatta be, az élelmiszermérnök, élemiszerbiztonsági és –minőségi mérnök képzésről pedig Kovács Béla egyetemi tanár adott tájékoztatást. A küldöttség látogatást tett a kar élelmiszertechnológiai tanüzemében.

– Olyan fejlesztésekkel, berendezésekkel és technológiával találkoztunk itt a Debreceni Egyetemen, amilyet sehol máshol Európában nem láttunk eddig. Sőt, sztíviát és fekete fokhagymát – melyekből az egyetem innovatív élelmiszereket készít – sem kóstoltunk még soha – részletezte Olga Bolsedvorova, a Caterinburg rendezvényigazgatója. Hozzátette, hogy mivel a vállalat rendszeresen részt vesz szakkiállításokon, így a Debreceni Egyetem élelmiszeripari újdonságait valamennyi Oroszország valamennyi közétkeztetője megismerheti.

A Caterinburg naponta hatvanezer embert étkeztet több mint 220 ponton és 3500 dolgozót foglalkoztat. Partnereik között ipari vállalatok, állami és magáncégek, valamint költségvetési szervek is megtalálhatók. A vállalattal kialakított új kapcsolat segítheti a Debreceni Egyetemen tervezett orosz nyelvű orvos- és agrártudományi képzés megalapozását is.