Debreceni frizbis siker

Egyetem Sport

Vasárnapi kiemelkedő eredményük után az országos döntőre készülhetnek a Debreceni Egyetem hallgatóival megtűzdelt csapatok.

Az idei Koed Ultimate Országos Bajnokság első fordulóját a Debreceni Frizbi Sportegyesület szervezte meg a Debreceni Sportcentrummal közösen. A hétvégi versenyen két debreceni alakulat – az egyik élén a Debreceni Egyetem két hallgatójával – is pályára lépett a Gyulai István Atlétikai Stadionban. A junior játékosokkal kiegészült csapatok a harmadik és a negyedik helyen végeztek, ez azt jelenti, hogy az októberi döntő fordulón bronzesélyesek a debreceniek.

A felnőttek után debreceni diákok mérkőztek meg egymással az Oláh Gábor Utcai Sportcentrumban. A Diák Ultimate Bajnokságon a helyi általános és középiskolások versenyeznek egymással egy hónapon át. A vasárnapi nyitónapon tíz, kezdőkből álló csapat mérte össze tudását – köztük az egyetem Balásházy János Gyakorló Szakközépiskolájának egy tanulója. A körmérkőzéses bajnokság jövő vasárnap 16 órától folytatódik a Debreceni Sportcentrumban. A mérkőzésekre a belépés ingyenes.