A Hárfázó nő a Zeneművészeti Karon

Egyetem

Átadták június 15-én a Zeneművészeti Kar új parkját, melyben Kiss Nagy András: Hárfázó nő című szobra is helyet kapott.
Nyolcmillió forintból készült el a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának Nagyerdei körútra néző új parkja, melyet Debrecen városának támogatásával alakíthatott ki az egyetem: a Kossuth-díjas szobrászművész, Kiss Nagy András 1964-ben alkotott szobrát ajánlotta fel a város a Zeneművészeti Karnak.

– Az egyetem és a kar vezetése mindig nyitott volt a város felől érkező megkeresésekre, legyen szó értékközvetítésről, gyarapodásról vagy értékmegőrzésről. Az együttműködés természetesen ezután is folytatódik, jövőre a Bartók Béla Nemzetközi Kórusverseny és az Ifjú Zeneművészek Nemzetközi Nyári Akadémiája közös karnagy mesterkurzusban találkozik majd – emelte ki Debrecen és az intézmény eddigi kapcsolatát Szentei Tamás, a város kulturális osztályának vezetője.

A szoboravatás kapcsán Jávor András rektorhelyettes a kultúra iránti elkötelezettséget és a fejlődés, valamint az esztétikum iránti múlhatatlan igényt hangsúlyozta, Duffek Mihály dékán pedig felidézte, hogy 1975-ben, végzős diákként csoporttársaival a szomszédos kollégium udvarán felállított szoborral kapcsolatban megjegyezték, milyen örömteli lenne, ha az a Zeneművészeti Kar udvarán állhatna.

A Hárfázó nő című szobor a kar életében szimbolikus előremutatás is egyben: – Tervezzük indítani a hárfatanári képzést – mondta az avatóünnepségen Duffek Mihály.