Debreceniek ötleteltek legjobban

Egyetem

A Debreceni Egyetem Műszaki Karának hallgatói nyertek az építészhallgatóknak kiírt országos pályázaton.

Lezárult a Leier Hungária Kft. országos ötletpályázata, amelyet hazai felsőoktatási intézményekben tanuló építészhallgatók számára írtak ki. A pályázatra maximum háromfős csapatok jelentkezését várták, melynek tagjai az egyetemen megszerzett elméleti tudást a való életből vett konkrét feladaton keresztül próbálhatták ki.

A pályázatra három kategóriában várták a fiatal építészek terveit, mely kategóriák mindegyike különböző családi élethelyzetek által támasztott igényeknek felelt meg. Bírálási szempont volt továbbá az energia- és költséghatékonyság, az esztétikai megvalósítás és nem utolsó sorban a Leier termékek minél szélesebb körű felhasználása. A Debreceni Egyetem Műszaki Karának hallgatóiból álló győztes csapat munkája roppant bravúros módon egyetlen házban felelt meg mindhárom kategóriában támasztott igényeknek. Itt valóban a 3 az 1-ben elve érvényesült, emellett az épület teljes egészében felépíthető Leier anyagokból.

A pályázat keretében összesen 1 050 000 forint értékű pénznyereményt ítéltek oda a legkiemelkedőbb teljesítményt nyújtó tervezőcsapatoknak.

 

unideb.hu