30 éve van jelen Kanada Debrecenben

Egyetem

1984 óta folytathatnak kanadai tanulmányokat a Debreceni Egyetem angol szakos hallgatói – az oktatást egyedülálló könyvgyűjtemény segíti.

Harminc évvel ezelőtt hirdették meg először a Debreceni Egyetem Angol-Amerikai Intézetében a kanadisztikai órákat, majd három évvel később, 1987-ben az ország felsőoktatási intézményei között elsőként alakult meg a Kanadai Tanulmányok Kutatóközpontja. Évente körülbelül száz hallgató látogatja a Kanadát középpontba állító kurzusokat, kb. 100 diplomamunka is született az elmúlt évtizedekben a kanadai specializációt választó hallgatóktól, sőt két doktori értekezés is készült kanadisztikai témában.

2014 az évfordulók éve, hangsúlyozta Lisa Helfand, Kanada magyarországi nagykövete, ugyanis a kanadai-magyar diplomáciai kapcsolatok éppen ötven éve indultak, illetve ebben az évben ünnepeljük a kanadai kultúra gazdagságát bemutató debreceni műhely három évtizedes fennállását. – A Debreceni Egyetem küldetése, hogy ezzel a kinccsel megismertesse a hallgatókat és a közvéleményt – fogalmazott Csernoch László rektorhelyettes.

– Az elmúlt harminc évben kiváló kapcsolatokat alakítottunk ki nagy kanadai egyetemekkel – University of Ottawa, York University, McGill University, University of Alberta – és a budapesti nagykövetséggel, melyek többször támogatták az Angol-Amerikai Intézet könyvtári állományát is adományokkal. Mivel a képzés során kiemelt figyelmet kap a kanadai irodalom, az elmúlt évtizedekben folyamatosan tudtunk hívni olyan kortárs írókat az egyetemre, mint pl. Dennis Cooley, Douglas Barbour, Endre Farkas, Aritha van Herk, Ken Mitchell, Pablo Urbanyi, Antonio D’Alfonso, David Homel és még sokan mások. A következő ilyen alkalommal tervezzük, és kaptunk biztatást arra, hogy Margaret Atwood, Rudy Wiebe, Myrna Kostash, Aritha van Herk, Samo Kamboureli nemzetközileg is ismert és elismert írók is a vendégeink lehessenek – tájékoztatott Molnár Judit egyetemi docens, aki a kezdetektől vezetője a Kanadai Tanulmányok Kutatóközpontjának. Hozzátette, a kanadai stúdiumok már a Francia Tanszék képzésébe is bekerültek.

Az oktatás felöleli a kanadai irodalom minden területét, az ország történelmének sajátos vonásait és a multikulturalizmus összetett voltának feltérképezését is, és a népszerű kategóriába sorolhatók a kanadai színjátszást, drámairodalmat bemutató kurzusok is, amelyeknek köszönhetően egyetemi színtársulatok többször tűztek már műsorra kortárs kanadai drámafeldolgozást. Szaffkó Péter, az Angol Irodalmi Tanszék docense rámutatott, hogy az egyetemen úttörő szerepet vállaltak a kanadai dráma és színház hazai ismeretterjesztésében, az Angol-Amerikai Intézetben az ország legnagyobb kanadai drámagyűjteményét alakították ki.

A kanadai képzés harminc évének alkalmából az Egyetemi és Nemzeti Könyvtár előcsarnokában kiállítás nyílik Koncz Péter biológus, ökológus alkotásaiból, melyek az észak-kanadai táj szépségét mutatják be. A tárlat október 6-ig látható.